finomságok

2018.02.10. 11:38

Teltházas fesztivál – sokan kilátogattak Vámosra

Hatodik alkalommal rendezte meg a település a Vámosi Lencse-és Hurkafesztivált a sportcsarnoknál. Délelőtt 10 órakor Ovádi Péter nyitotta meg a gasztronómia mulatságot.

Molnár Sándor

A rendezvény fővédnöke elmondta, hogy maga is a lencse és a hurka kedvelői közé tartozik. Szólt arról is, hogy egy jó rendezvénynek is megvan a maga receptje. Kell hozzá egy jó ötlet, egy jó közösség, olyan tettre kész csapat, amely mindezt megvalósítja és kell egy olyan helyi érték, mint a lencse és hurka elkészítésének a fortélya. Jánszky Lajos László herendi polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy nekünk magyaroknak a művelődéstörténetünkhöz hozzátartozik a konyhánk, az étkezési szokásaink.  A közös főzés, a közös étkezés, a közös szórakozás az, ami összekovácsolja a családokat, az embereket.

Sövényházi Balázs helyi polgármester örömmel állapította meg, hogy évről-évre egyre többen vannak a fesztiválon, amely hagyományápoló, közösséget összehozó rendezvény. Kiemelte a helyi összefogás erejét, amely Nemesvámoson nagyon jól működik, akár a civil szervezetek, akár a vállalkozások esetében is. A kulturális programok során fellépnek a helyi együttesek és a termelők között is 14 vámosi gazda képviselteti magát a Termelői Piacon – mondta Sövényházi Balázs.  

Koradélután már alig lehetett parkolóhelyet találni a fesztivál környékén és a szomszédos utcákban, akkora volt az érdeklődés. 16 órakor Domokos László színművész kihirdette a főzőverseny eredményét, amelyen végül 18 csapat vett részt. Idén a legjobb hurkát a Vámos Boregylet készítette.

– A nyertes hurkának az a titka, hogy a hagyományok

at kell őrizni. Azokat az alapanyagokat kell használni és azt a fűszerezést kell alkalmazni, amit a régi öregektől tanultunk. Be kell tartani, hogy mit, mennyi ideig kell főzni és mit nem szabad túlfőzni. Ha ezeket a régi hagyományos elemeket, mindet betartja az ember, akkor nem lehet téveszteni, mert alapból minden finom. Jó alapanyagokból csak jót lehet csinálni – vélekedett Hajgató Imre, a győztes csapat tagja.

A lencseételek versenyében, a Stavmat hatfős csapata által készített, tárkonyos lencsegulyás lett az első. A társaság először vett részt a versenyen, és az egyszerűségre törekedtek. A győztes lencsegulyáshoz marhalábszárat és combot használtak fel – árulta el Kovács Martinkó Judit, aki elmondta még, hogy örülnek a sikernek és jövőre is szeretnének elindulni a főzőversenyen.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában