színes programok

2018.02.02. 08:00

Paloznakon jól megfért egymással a túra és a disznótoros

Először szervezte meg a Paloznaki Civil Egyesület a paloznaki tortúrát. A szervezők színes programot állítottak össze.

Szendi Péter

A program családi kirándulással indult a csopaki, csákány-hegyi kilátóhoz. A komor idő ellenére többen is részt vettek a geocaching túrán. Az érdeklődőket a szervezők forralt borral és teával kínálták, mert szerencsére gyermekek is teljesítették a távot Fotó: Szendi Péter

– Tizenöt éve egy paloznaki lakos – Wrhovina Rezső – kezdeményezésére elindítottuk a falusi disznóvágást, mely éveken keresztül nagyon népszerű volt, sok embert vonzott. Azonban a környező településeken is egyre többen rendeznek ilyen eseményt, ezért döntöttünk úgy, hogy egy kicsit változtatunk a hagyományokon, és nagy örömömre mindez tetszett az érdeklődőknek – nyilatkozta lapunknak Hernádi Péter, a civil szervezet elnöke.

A program családi kirándulással indult a csopaki, csákány-hegyi kilátóhoz. A komor idő ellenére többen is részt vettek a geocaching túrán. Az érdeklődőket a szervezők forralt borral és teával kínálták, mert szerencsére gyermekek is teljesítették a távot Fotó: Szendi Péter

A program családi kirándulással indult a csopaki, csákány-hegyi kilátóhoz. A komor idő ellenére többen is részt vettek a geocaching túrán. Az érdeklődőket a szervezők forralt borral és teával kínálták, több gyermek is teljesítette a távot. A borús idő ellenére sokan felmentek a kilátóba, és gyönyörködtek a szép panorámában.

Ezután Praznovszky Mihály irodalomtörténész tartott előadást a faluház nagytermében, a tőle megszokott laza, sziporkázó humorával. Petőfi Sándor: Disznótorban című versének utolsó versszakára épült fel tematikusan az előadás. A költőóriás szerint, „egy gömböc legyen a magas ég, és mi a gömböcben egy töltelék”. A kiváló előadó egy irodalmi gömböcöt állított össze. Móricz Zsigmondnál, Móra Ferencnél a szegények malackája, a szegények megélhetése, egy jól vagy rosszul sikerült disznóölés és ennek a következményei, milyen fontosak, színesek, érdekesek voltak. De eljutott Fekete Istvánig is, aki szintén mint természetíró, egy faluközösség eseményénél szóba hozta a disznóölést. Praznovszky a kedvenceit is megemlítette, hiszen Mikszáth Kálmán és Krúdy Gyula nélkül nem lett volna teljes az előadás. Ugyanakkor idézett néphagyományból, népköltészetből, közmondásokból és szólásokból, melyek az irodalmi nagy gömböcben nagyon jól megfértek. A végén persze említésre került Petőfi verse is, amely az alapot adta az egész előadásnak. A cenzúra annak idején nem akarta a verset engedélyezni, mert a vallással, a hitélettel mindezt összeegyeztethetetlennek tartotta, hogy az ember nem a mennyországba jut, hanem a gömböcbe. Az előadás után már mindenki alaposan megéhezett. Nagy Gábor Nemesvámosról adta az alapanyagokat, a finomságokat Fülöp László mesterszakács készítette el. A vacsora után baráti beszélgetésre, borozgatásra és Nádasi Elemér harmonikás jóvoltából nótázásra került sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában