Volt, aki jelmezben, mások anélkül jöttek el

2018.02.11. 16:50

Több mint háromszázan mulattak az alsóörsi sportbálon

Tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a község sportcsarnokában, a már hagyományosnak tekinthető sportbált.

Szendi Péter

A szervezők az érkező vendégeknek aperitiffel kedveskedtek. Volt, aki jelmezben, mások anélkül jöttek el a rendezvényre.

Balról-jobbra: Kontrát Károly országgyűlési képviselő, Hebling Zsolt polgármester, az Alsóörsi Sport Egyesület elnöke és Ferenczy Gábor alpolgármester

Összesen háromszáznegyvenen tették tiszteletüket a sportbálra. Évek óta az esemény egyik szervezője Ferenczy Gábor alpolgármester, aki örömét fejezte ki, hogy visszajáró vendégeik vannak. Neve óhatatlanul is összefűződik a kézilabdával, eredményesnek ítélte meg a szakosztály elmúlt évi teljesítményét, és reményét fejezte ki, hogy ebben az évben is töretlen lesz a fejlődés. Hebling Zsolt polgármester, az Alsóörsi Sport Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy a sportbál a település egyik legmeghatározóbb eseménye. Sikeresnek ítélte meg a tavalyi esztendőt az egyesület életében. A klub tavaly ünnepelte fennállásnak 20 éves évfordulóját, több mint 100 sportolójuk van. A három szakosztály, a labdarúgás, a kézilabda és az íjászat csak úgy tud eredményesen működni, ha kellőképpen összefognak, jó közösséget alkotnak, egymásért és a településért.

Balról-jobbra: Hebling Zsolt polgármester, az Alsóörsi Sport Egyesület elnöke, Kontrát Károly országgyűlési képviselő, Ferenczy Gábor alpolgármester, Gorecka Katarzyna a női kézilabdacsapat csapatkapitánya, aki Rapali Valéria helyett vette át a díjat. Nemes István labdarúgó, Szélesy Bence íjász, Morzál Ádám íjász és Páter Dániel, aki Kovács Sándor ifjúsági labdarúgó helyett vette át az elismerést

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Kontrát Károly országgyűlési képviselő, akinek a szívéhez közel áll a sport. Elismerését fejezte ki, hogy Alsóörsön a sportolók évről-évre egyre jobb eredményeket érnek el. Mindig is szívesen jön a településre, azon belül is a sportbálra. Véleménye szerint a sport egy összekovácsoló erő, a kormány az elmúlt évben is jelentősen támogatta a sportot, és teszi ezt ebben az évben is.

Hebling Zsolt polgármester és Kontrát Károly országgyűlési képviselőn kívül a rendezvényt megtisztelte jelenlétével, Vörösmarty Éva a Veszprém Megyei Önkormányzat képviselője és Nagy László kézilabdázó

Sokak meglepetésére az alsóörsi sportbálon részt vett Nagy László világklasszis kézilabdázó, aki tavaly mondta le a válogatottságot, de a Veszprém színeiben továbbra is kiváló teljesítményt nyújt. A kétszeres Bajnokok-ligája, egyszeres EHF-kupa győztes, háromszoros spanyol és ötszörös magyar bajnok, örömmel jött Alsóörsre. Szerinte a településen jó kezekben van a kézilabda utánpótlás. Nem érkezett üres kézzel, egy dedikált Telekom Veszprém mezt hozott, melyet a tombolán sorsoltak ki. A tombolajegyekből befolyt összeget idén is a sportegyesület javára fordítják.

Összesen háromszáznegyvenen tették tiszteletüket a sportbálra. A jó hangulat pedig adott volt. Legelőször az Acro Dance műsorát láthatták a nézők, majd a környék egyik legkedveltebb együttese, a Búgócsiga húzta a talpalávalót, egészen hajnalig. Közben finom vacsora is került az asztalokra, a Napraforgó Óvoda jóvoltából

Öcsi Tamás a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség főtitkára örömmel jött el a sportbálra, melyet véleménye szerint kitűnően megszerveztek. Elismerését fejezte ki, hogy Alsóörsön eredményesen működik a kézilabda utánpótlásképzés. Idén öt sportoló kapta meg kiemelkedő teljesítményükért az elismerő díjat. Rapali Valéria kézilabdázó és Kovács Sándor ifjúsági labdarúgó, egyéb elfoglaltságuk miatt nem tudtak részt venni a rendezvényen, így mások vették át helyettük az elismerést. Az íjászoknál két díjazott is volt, Szélesy Bence és Morzál Ádám, míg a felnőtt labdarúgóknál Nemes István. A díjak átadása után a szórakozásé volt a főszerep. A jó hangulat pedig adott volt. Legelőször az Acro Dance műsorát láthatták a nézők, majd a környék egyik legkedveltebb együttese, a Búgócsiga húzta a talpalávalót, egészen hajnalig. Közben finom vacsora is került az asztalokra, a Napraforgó Óvoda jóvoltából.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában