Kinyílik a világ

2018.03.05. 07:00

Ingyen laptoppal és internetes-számítógépes tanfolyammal segítik az időseket

A szépkorúak körében is nagyon sokan érdeklődnek a számítógép-használat iránt, éppen ezért a kormányzat és a civil szféra, például a nyugdíjas-egyesületek egyaránt igyekeznek segítséget nyújtani az időseknek az alapvető informatikai ismeretek elsajátításához.

pm, mar

Úgy tűnik, az élet felülírta az új technikától való ódzkodást, és inkább tanulni, fejlődni akarnak a nyugdíjasok. Balogh Olivér segít a számítógép kezelésének elsajátításában Dömsödi Józsefnének Fotó: Pesthy Márton

 

Úgy tűnik, az élet felülírta az új technikától való ódzkodást, és inkább tanulni, fejlődni akarnak a nyugdíjasok. Balogh Olivér segít a számítógép kezelésének elsajátításában Dömsödi Józsefnének Fotó: Pesthy Márton

Ezt a célt szolgálja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – elsősorban hátrányos helyzetű településeken élőket támogató – Idősügyi Infokommunikációs Programja, mely újabb mérföldkőhöz érkezett: nemrég ötezer szociálisan rászoruló idős állampolgár vehetett át térítésmentesen laptopot ingyenes internetszolgáltatással, hamarosan pedig százezer 65 év feletti szépkorú szerezhet számítógép- és internethasználattal kapcsolatos alapismereteket tizenkétszer két órás időkeretben.

Török Lajos foglalkozást tart az Agórában egy, a napokban indult tanfolyamon Fotó: Balogh Ákos

Hasznos az Idősügyi Infokommunikációs Program

Baán Éva, a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesületének elnöke megkeresésünkre kiemelte, rendkívül hasznosnak és fontosnak tartja az Idősügyi Infokommunikációs Program célkitűzéseit, ugyanis nagyon sok szépkorú érdeklődik a számítógép-használat iránt. Mint mondta, egyesületüknél már 4-5 évvel ezelőtt felmerült egy informatikai tanfolyam megszervezésének ötlete a tagság számára, amit a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ és egy önkéntes főiskolás diáklány segítségével meg is valósítottak. Kéthetes képzést indítottak 15 tagtársuk számára, akiknek az életkora 60 és 80 esztendő között volt.

Megtanulják a számítógépkezelést, levelezést

- A résztvevők a számítógép-használat alapjait tanulták meg, így például az internetes böngészést, az elektronikus levelezést, a legnagyobb közösségi oldal működését. A tanfolyam nagy sikert aratott, nem véletlen, hogy aztán a három éve a Jókai Mór Városi Könyvtárban nyugdíjasok számára indított, többturnusos, hónapokig tartó ingyenes számítógépes képzésre rengetegen jelentkeztek. Az ilyen informatikai kurzuson részt vevő nyugdíjasoknak mondhatni kinyílik a világ. Rájönnek, az interneten keresztül milyen sok információt be lehet szerezni, ők pedig egyre többet és többet szeretnének tudni. Egyúttal közösségi élményt is jelent a tanulás – jegyezte meg mosolyogva Baán Éva. Hozzátette, eddig közel 300 tagjuk vett részt informatikai tanfolyamon, amire a továbbiakban is folyamatosan lenne igény, ezért a nyugdíjas-egyesület vezetése állandóan figyeli az ehhez kapcsolódó pályázati lehetőségeket.

2013 óta szervez számí-tástechnikai tanfolyamokat a Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete partnerintézmények bevonásával, az eltelt időszakban mintegy 350 idős vett részt a képzéseken – mondta Török Lajos, a szervezet elnöke, a foglalkozások egyik oktatója. Tapasztalatai szerint egyre több idős nyitott az internetre és a számítógép-használatra. Az elnök úgy látja, az élet felülírta az új technikától való ódzkodást, és inkább tanulni, fejlődni akarnak a nyugdíjasok. Többeknél a legnagyobb motivációt az jelenti, ha valamelyik családtag külföldön ta-nul vagy dolgozik, hiszen a kapcsolattartás ma már az interneten jóval egyszerűbb és olcsóbb.

Sokan már használják a gépeket, de plusz tudást igényelnek

Az egyesület vezetője elmondta, a tanfolyamra jelentkezők többsége már használt számítógépet, de bizonytalan a tudásában. – Az idősek el-térő ismeretekkel érkeznek a

tíz foglalkozásból álló tanfolyamra, és a haladás tempója is különböző, de a legfőbb cél, hogy a képzés végére minden résztvevő képes legyen önállóan használni a gépet, tudjon keresni az interneten, megtanulja a levelezést, a legnagyobb közösségi oldal és a Skype használatát. Igény esetén pedig az okostelefon- vagy a tablethasználatról, a nyomtatásról és a szkennelésről is tanulnak – magyarázta Török Lajos, aki társadalmi munkában vezeti a tanfolyamot. Hozzátette, a képzést az Agóra Veszprém Városi Művelődési Központ nyelvi laborjában tartják az intézmény jóvoltából. A tanfolyamokon a nők vannak többségben, a nyugdíjaskortól kezdve több korosztály is bekapcsolódott a képzésbe, a napokban indult csoportnak például van egy 75 éves tagja.

- Több éve használom a számítógépet és az internetet, de olyan gyorsan változik a technológia, hogy beiratkoztam a képzésre – mondta Bodáné Poór Erzsébet, aki igyekszik fejleszteni a tudását, és az unokáit is szeretné megóvni a káros tartalmaktól.

A veszprémi nyugdíjas-egyesület öt esztendeje a Lovassy és a Vetési gimnáziummal együttműködésben is indított képzéseket, az iskolákban a diákok egyénileg foglalkoznak az idősekkel. A gimnazisták a közösségi szolgálat keretében végzik önkéntesen a tanítást, az eszközöket az iskolák biztosítják. A tapasztalatok itt is pozitívak, a képzések eredményesen zárulnak, a nyugdíjasok a foglalkozás végére megtanulnak internetezni, levelezni, videotelefont használni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában