Költséghatékony működés

2018.03.22. 07:00

Napelemek kerültek a tüdőgyógyintézet épületére

A Környezeti és Energetikai Hatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretén belül lezárult európai uniós projektről tartottak tájékoztató rendezvényt a Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézetben.

Borsos Renáta

A vendégek között Kovács Zoltán és Takács Szabolcs a napelemek megtekintése közben Fotó: Borsos Renáta

A rendezvényen Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, a miniszterelnökség államtitkára köszöntőjében elmondta, hogy a ’90-es évek elején még a bezárás gondolata fenyegette az intézetet. Az elmúlt hosszú évek alatt azonban jelentős fejlődésen ment keresztül, köszönhetően a korábbi és a jelenlegi vezetőségnek is. Épületkorszerűsítések és energiarendszerek megújítása valósult meg. – Magyarországon az Európai Unió és a kormány is kiemelten fontosnak tartja a környezetvédelmet – mondta el az államtitkár.

A fotovoltaikus rendszert és a KEHOP-projektet Takács Szabolcs megyei kormánymegbízott ismertette. Elmondta, hogy a KEHOP- program kapcsán Veszprém megye is jelentős forrásokhoz jutott. Az eddigi 40 pályázat támogatási összege együttesen meghaladja a 35 milliárd forintot.

A vendégek között Kovács Zoltán és Takács Szabolcs a napelemek megtekintése közben Fotó: Borsos Renáta

- A farkasgyepűi beruházás eredményeként várhatóan a jövőben a villamos energia mintegy felét fogják megtermelni a napelemek. Úgy gondolom, a 826 darab napelem telepítésének köszönhetően az intézmény a megspórolt összeget a betegellátás további korszerűsítésére fordíthatja. Dicséretes, hogy a vezetőség újabb és újabb beruházásokat szeretne megvalósítani. Kívánom, hogy minden célkitűzés valósuljon meg – fejtette ki gondolatait a kormánymegbízott.

A tájékoztató zárásaként a tüdőgyógyintézet főigazgatója, Medgyasszay Balázs az intézményben végrehajtott eddigi európai uniós projekteket összegezte. Beszédében kitért az onkológiai ellátás és a radiológia jelentős fejlődésére, az eszközállomány fejlesztésére. Kiemelte a digitális technika előnyeit és a menedzsment törekvését arra, hogy a betegellátás továbbra is állandó magas színvonalon maradjon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában