eredményes veszprémiek

2018.04.25. 07:00

Ismét a Lovassy gimnázium nyerte el a Helikon serlegét

A diákok 52 településről, 134 dunántúli középiskolából érkeztek a seregszemlére, 855 versenyprogrammal készültek, amelyeket 23 zsűritag bírált el.

Juhász-Léhi István

Idén is a Lovassy László Gimnázium vett részt a legnagyobb küldöttséggel a Keszthelyen a múlt héten megrendezett Helikoni Ünnepségeken. Hatalmas sikert aratott és a gálán is fellépett az arany minősítéssel jutalmazott Clap-tomaniacs együttes Fotó: Lovassy gimnázium

A legnagyobb küldöttséggel vettek részt

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Keszthelyen a dunántúli középiskolák legrangosabb művészeti találkozóját, a Helikoni Ünnepségeket, amelyen az idei évben is a Lovassy László Gimnázium vett részt a legnagyobb küldöttséggel. Egészen pontosan 145 tanulóval, és az is beszédes, hogy ez a szám az iskolai összlétszámának csaknem a negyede.

Idén is a Lovassy László Gimnázium vett részt a legnagyobb küldöttséggel a Keszthelyen a múlt héten megrendezett Helikoni Ünnepségeken. Hatalmas sikert aratott és a gálán is fellépett az arany minősítéssel jutalmazott Clap-tomaniacs együttes Fotó: Lovassy gimnázium

Válogatót kellett tartaniuk

Schultz Zoltán, a Lovassy László Gimnázium intézményvezetőjétől megtudtuk azt is: azon túl, hogy a legeredményesebb középiskola lettek és immár hatodik alkalommal nyerték el az ezzel járó Helikoni Vándorserleget, szerinte az is fontos, hogy náluk nem keresni kell egy ilyen eseményre a gyerekeket, hanem válogatót kellett tartaniuk.

Nagyon jó a kapcsolat Veszprém gimnáziumai között

– A Lovassy Zenekarban volt egy-két diák, aki nem a gimnáziumunk tanulója, hanem padányis és vetésis diák, azaz nagyon jó a kapcsolat a város gimnáziumai között. Nem igazán látok olyan várost, ahol ennyire segítenék egymást az iskolák – emelte ki Schultz Zoltán, aki hozzátette: Veszprém városa nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy ennyi diák elutazhatott a Helikonra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában