Veres Sándor, az év pápai rendőre: Ez nem csupán egy munka, ez hivatás

Izgalmas és változatos munka

Miért választotta ezt a pályát?

Elsősorban a kalandvágy vonzott a rendőrségre, illetve a biztos jövőkép. Az izgalmas és változatos munka már az elejétől fogva nagyon tetszett.

Két évtizede szolgál a rendőrségnél. Ez idő alatt melyik volt a legemlékezetesebb munkanapja?

Az elmúlt húsz évet tekintve egyetlen napot kiemelni szinte lehetetlen feladat. Több olyan sikeres nap is volt, amire nagyon szívesen visszaemlékezek. Olyan ez, mint egy hullámvasút: előfordult, hogy kicsit lent volt az ember, de ezeket az időszakokat mindig arra használtam fel, hogy tapasztalatokat gyűjtsek és pozitív irányba mozduljak el. Mindig arra törekedtem, hogy jobb legyek, mint az átlag. Szerintem egyébként a rendőri munkában az a legfontosabb, hogy ezt szívvel-lélekkel végezzük, mert ez nemcsak egy munka, hanem egy hivatás. Ha valakiben nincs meg a plusz, az a spiritusz, amivel felkerül az „i”-re a pont, abból soha nem lesz igazán jó rendőr.

Hogyan néz ki egy átlagos napja?

Ha kint teljesítek szolgálatot, a feladataimat mindig az élet hozza. Nem tudom, hogy fél óra múlva milyen élethelyzetben és hol leszek, milyen intézkedésbe csöppenek. Ebben pont ez az érdekes.

Szereti az ilyen kihívásokat?

Igen. Azt tudni kell, hogy erre a hivatásra nem kötelező munkaként tekintek. A munkám egy része egy kicsit olyan, mint egy sakkjáték, ahol az egyik oldalon én állok, a másikon a csibész. A mai napig, húszéves szolgálati viszony után is van bennem tűz.

Miben áll a titok? Hogyan lehet megelőzni a kiégést?

Ez nem egyszerű, de a rendőrség a második otthonom. Ide mindig úgy jövök be, mintha hazamennék. Nincs nagy titok: valaki vagy szereti ezt a munkát, vagy nem.

Milyen a közösség a pápai kapitányságon?

Nagyon jó, és úgy gondolom, az Év Pápai Rendőre nevű kitüntetést nemcsak magamnak köszönhetem, hanem a kollégáimnak, a csapatnak, a váltásomnak, illetve a vezetőimnek is, akik mindenben támogattak.

Mikor tudta meg, hogy idén ön kapja ezt az elismerést? Hogyan fogadta?

Csak aznap tudtam meg, amikor elindultunk a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ünnepi állománygyűlésére. Nagyon boldog voltam, és a pályafutásom során talán ez az a díj, amit a legtöbbre tartok és a legnagyobb boldogságot okozta.

Mit szóltak ehhez a kollégái?

Azt éreztem, hogy a gratulációjuk nem csak szimbolikus, hanem őszinte, és úgy gondolják, hogy megérdemeltem. A családtagjaim is nagyon örültek ennek az elismerésnek és büszkén fogadták, akárcsak én.

Munka és magánélet

Hogyan lehet összeegyeztetni a munkát a magánélettel?

A párom is rendőr, így sokkal egyszerűbb. A munkából adódó problémákat mindig meg tudjuk beszélni otthon, és megértjük egymást. Egy átlagember a rendőrség munkáját csak olyan szinten ismeri, amit a tévében, a sajtóban vagy a nyílt napokon lát. De ez mind felületes. Az én munkámat is úgy lehetne igazán megismerni, ha valaki két hónapra beülne mellém, és egészen biztos, hogy utána nagyon sok dolgot másként látna.

Amikor nem dolgozik, mivel tölti az idejét?

Rendszeresen sportolok, futok, kondizok, illetve nagyon szeretek kirándulni, utazni. Emellett elhivatott Ferencváros-szurkoló vagyok, tehát Pestre is rendszeresen járok focimeccsre.

Mit tanácsolna egy fiatalnak, aki a rendőri pályát választaná?

A legfontosabb, hogy a munkáját elhivatottan végezze, és mindig arra törekedjen, hogy a fejlődés folyamatos legyen. Húsz éve vagyok itt, de minden nap látok újat, minden nap tanulok. Olyan intézkedésekben, szituációkban vettem részt ebben a húsz évben, amivel egy átlagember soha nem találkozik. Emellett nagyon fontos, hogy legyen az emberben bátorság, illetve egy kis vagányság, amit a tankönyvekből nem lehet megtanulni. Én is zsivány, öntörvényű kisgyerek voltam, mielőtt rendőr lettem.

Milyen szakmai céljai vannak még? Hol látja magát a következő öt-tíz évben?

Úgy gondolom, letettem már annyit az asztalra, hogy a továbbiakban elsősorban a fiatalok oktatására koncentráljak. A jövőbeni célom, hogy átadjam a tudást, a tapasztalatot, a könyvből nem megtanulható dolgokat. Az én mentoraim nagyon jó zsaruk voltak, igazi régi vágású rendőrök, a hivatás savát-borsát tőlük tanultam meg. Én a régi rendszerben, a ’90-es évek elején, a „vadkelet” idején csöppentem bele a rendőrségbe. Az még egy más világ volt, hiszen ahogy a társadalom, úgy időközben a rendőrség is sokat változott.