Gyerekszájjal az udvarias viselkedésről

2018.06.24. 08:00

Rendhagyó illemtanórát tartott a diákoknak Oszlánszky Zsolt író-műfordító

A közelmúltban a helyi könyvtár jelentős anyagi támogatást kapott Városlőd Község Önkormányzatától. Megújult, barátságos könyvtárhelyiségben az általános iskolások második, harmadik osztályosainak különleges illemtanórában lehetett részük, Oszlánszky Zsolt jóvoltából.

Borsos Renáta

A rendhagyó illemtanórán a másodikosok és harmadikosok örömmel vettek részt. A képen a diákok, a háttérben a harmadikosok osztályfőnökével és Oszlánszky Zsolttal Fotó: Borsos Renáta

Meghívott vendégként Zsolt, aki író-műfordító, angoltanár és volt szerencséje még a protokollszakértői ismeretekben is elmélyülni, boldogan igent mondott a felkérésre. A széles látókörű írónak jelentős tapasztalata van a témában, hiszen a közelmúltban Ajkán már a tizedik alkalommal segített levezényelni a középiskolások körében már hagyománynak számító illemtan-vetélkedőt. Tudni illik, hogy miképpen viselkedjünk, kommunikáljunk. Hasznos mindezzel már kiskorban megismerkedni.

A rendhagyó illemtanórán a másodikosok és harmadikosok örömmel vettek részt. A képen a diákok, a háttérben a harmadikosok osztályfőnökével és Oszlánszky Zsolttal Fotó: Borsos Renáta / Napló

- Számtalan helyzetben, amikor az illemtan szóba kerül, protokolleseményeket vagy hivatalos okiratokat, leveleket látnak maguk előtt az emberek, pedig egy hétköznapi pizzaevésnek vagy egy tanár-diák beszélgetésnek is megvannak a szabályai. A mindennapi tevékenységünket áthatja viselkedésünk, ezért fontos tisztában lennünk azzal, hogy mi illik, hogy a megfelelő módon viselkedjünk, kommunikáljunk. Fiatalabb korban könnyebb formálni és a helyes irányba terelni a gyerekeket, akik még őszinte érdeklődéssel szeretnének minél több ismerethez hozzájutni – mondta Zsolt.

A beszélgetés fonalát az író vezette. Kiderült, a protokoll az a ragasztó, amely összetartja a világot. A viselkedés ősibb, mint a törvények. A Zsolt által feltett kérdésekre a sok kis gyerekszáj megmosolyogtató, de legtöbb esetben mégis pontos válaszokat adott arról, hogy illik köszönni, kinek előbb és kinek utóbb, hogy melyik kultúrában mi számít udvarias viselkedésnek egy étkezőasztalnál, hogy egy étterembe kinek kell előbb belépnie, a férfinek vagy a nőnek. A protokoll-szakértő írói vénájának is köszönhető színes, képszerű, izgalmas, történelmi vonatkozású áttekintéseit, amelyek a viselkedéskultúrára irányultak, csillogó szempárok figyelték.

- Az élet olyan, akár egy nagy játék, aminek csak lassan ismerjük meg a szabályait. Sokan feleslegesnek is tartják, pedig ezek azok, amiktől olyan emberek lehetünk, akik nem feledkeznek meg az édesanyjuk születésnapjáról, tudják, hogyan kell megküzdeni az étteremben a csirkecombbal – vagy épp egy netes trollal. Persze mondhatjuk, hogy ez csak egy játék – de az a fajta, amit életünk végéig mind játszunk. Pokolian nehéz eligazodni benne, ha a szabályait is alig kapiskáljuk. Nem tudjuk, mikor mit kellene, lehetne vagy illene tenni. Pedig mindez megtanulható – jegyezte meg az író-műfordító.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában