Átadták a Pro Civitate-díjat

2018.06.03. 13:38

Veszprémikummá vált a Civil Nap

A Dózsavárosi Baráti Kör kapta az idén a Pro Civitate-díjat, amelyet a Veszprémi Civil Napon Csécs Ferenc, az egyesület elnöke vehetett át a megyeszékhely polgármesterétől, Porga Gyulától.

Juhász-Léhi István

Fotó: Pesthy Márton

A városvezető arról beszélt köszöntőjében, hogy az elmúlt tizenkét évben igazi ünnepé vált a civil szervezete találkozója, amelynek ötlete annak idején is tőlük származott. Ilyenkor ezek a szervezetek kinyitják a képzeletbeli kaput és megmutatják magukat a veszprémieknek és a máshonnan érkezőknek. „Megmutatják a csodát, amelyet hétről hétre művelnek, amely mára igazi „veszprémikummá” vált.” – fogalmazott Porga Gyula.

Ezután került sor a Pro Civitate-díj átadására, amelyet a 25 esztendeje alapított Dózsavárosi Baráti Kör érdemelt ki, majd kihirdették a halászléfőző verseny eredményét is, amelyben a Napló is tevékenyen részt vett, hiszen lapunk főszerkesztője, Néző László zsűrizett és különdíjakat is átadott a színpadon.

Mint kiderült, harmadik helyen végzett a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület és a Halmágus Társasházak Veszprémi Egyesülete. Ezüstminősítést szerzett a zsűri döntésének értelmében a Matula Csoport Új Egység Közhasznú Egyesület, az Öreg harcsák Táncsics Nyugdíjas Klubja és a Veszprém Cserháti Társaskör Kulturális Egyesülete, míg első hellyel a Pannónia T5 Veszprémi Motoros Egyesület, a Jeruzsálemhegyi Baráti Kör és a Dózsavárosi Baráti Kör büszkélkedhet, míg utóbbi csapat a most először útjára bocsájtott vándordíjat is bezsebelte.

 

Az ünnepi momentumok után a délelőtt kezdődött programok egészen estig folytatódtak kicsik és nagyon örömére, hiszen bárki megtalálhatta a magának kedves dolgokat a Kossuth utcán és a színpad környékén a sokszínű kulturális seregszemléből válogatva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában