Kövesd velünk a vitorlásokat!

2018.07.26. 08:50

Kékszalag: Idén is versenybe szálltak a vitorlások a Balatonon

Ismét elrajtolt a Balaton legnagyobb vitorlásversenye!

Kovács Erika, veol.hu

 

A Kékszalag hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a vitorlázók a nevezéskor közel 1,5 millió forint támogatást nyújtottak az autizmussal élők lakóotthonait támogató és az ott élőknek művészetterápiás foglalkozásokat tartó Autistic Art Alapítványnak.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, melyet először 1934-ben rendeztek meg. A Balatonfüredről induló 155 kilométeres tókerülő verseny teljesítésére a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésükre.

 

A Kékszalagot tavaly Litkey Farkas a Festipayjel 10 óra 5 perc 17 másodperces idővel nyerte, a verseny abszolút időrekordját a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, kéttestű, magyar fejlesztésű hajó 7 óra 13 perc 57 másodperccel tartja, mely 2014-ben ért el.

 

13.25: Ünnep Balatonfüred életében

Hatalmas ünnep a Kékszalag Vitorlásverseny, így vont mérleget Bóka István, Balatonfüred polgármestere.

-Óriási ünnepe a vitorlázásnak és egyben a Balatonnak is a Kékszalag, vélekedett Bóka István. Balatonfüred polgármestere úgy fogalmazott, hogy a viadalnak országos és európai híre van, amelynek idén a mintegy 700 versenyzővel rekordszámú résztvevője volt. A Kékszalag alapvetően sportesemény, de a Balatont, és a város imázsától elválaszthatatlan. Ami Balatonfüred gazdaságát illeti, a jelenlegiek a legjobb napok az idegenforgalmi szezonban a város életében. -A viadalon gyenge szélben hajóztak a versenyzők, Litkey Farkas hőse a mostani versenynek is, ott volt a győzelem kapujában, fogalmazott Bóka István.

13.05:Nagy a tülekedés a felkelő nap fényében – csodás drónvideó a hajnali befutóról

15 órakor indul az Audi Speed Challenge, az 50. Kékszalag leggyorsabb hajóinak látványos pályaversenye. Kiderül, hogy az adott szakaszon melyik hajó képes a legmagasabb sebességet elérni.

9.00: Kilencvennyolc hajó már befutott a célba

8.30: Befutott a Balaton legrégebbi hajója, a Kishamis. Az abszolút értékelésben a 45. helyen közel 21 óra vitorlázás után.

7.20: Látványos videó készült a befutóról:

 

7.10: Az első nyolc befutó nem okozott meglepetést:

Csütörtök

21.48 A SAFRAM FUTOTT BE ELSŐKÉNT AZ 50. KÉKSZALAGON!

21.18 A Safram jön ki a tihanyi csőből elsőként, szelet kapott a füredi célegyenesben és felgyorsult. A második a Prevital, de még a csőben.

20.16 A mezőny élén álló Safram Balatonszárszónál volt este negyed 9 után, a Prevital lemaradva. A szél továbbra is gyenge, 1-3 csomós lehet.

19.49 Az egyik Red Bull-hajó (RedBull32) feladta a küzdelmet – mondta a hajón versenyző Rutai Lili.

19.06 Negyedikként fordult Keszthelynél a Black Jack. Közel két órával később, mint a fordulóharmadik Opel Fifty-Fifty.

19.00 Egy rekord megdőlt a jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíjon, azzal, hogy közel 700 hajó nevezett be a versenyre. Az Opel Fifty-Fifty alig több mint 7 órás időrekordja nem került veszélybe. Hiszen 10 órája tart a verseny.

18.34 Egyre többen jönnek át a tihanyi csövön, ahol 1-5 csomós, délnyugatias szélben mennek a keszthelyi forduló felé. A mezőny nagy része Balatonakalit vette célba, azaz a többség arra számít, hogy az északi part lesz a nyerő.

A Kékszalag alatt a parton is bőven kijut az izgalomból. Ma este a füredi nagymólón várják a győzteseket, lesz Kékszalag-piknik, 8-kor pedig a Dübörgő Watt’a Czukrok játszanak a Kisfaludy színpadon.

17.36 Az Opel Fifty-Fifty is túl van Keszthelyen.

A mezőny élén álló Safram után, 17 óra előtt nem sokkal fordult Keszthelynél a Prevital.

16.38: A Safram vette elsőként a keszthelyi bóját.

15.33: Balatonszepezdnél a két éllovas, a Safram és a Prevital fej fej mellett haladt, de előbbi rákapcsolt.

15.04:TOP 10 TIHANYNÁL

14.47: A közel 700 fős mezőny minden tagja elhagyta Balatonkenesét.

14.16: Az első három (Prevital, Safram, Black Jack) után az Opel Fifty-Fifty, az RSM2 és a Redbull 40 jött ki a csőből. Majd a The Red, az IRF, a HUN3BOGI és a Pauger Evergreen. (Nem hivatalos sorrend.)

13.33: Prevital az élre tör, a csőnél már ő vezet.

13.10: Safarm továbbra is az élen. Elég lesz a lendület a győzelemhez?

12.54: Frissült a szél Siófoknál, jól mennek a katamaránok. A Safram egy testen halad a tihanyi cső felé. Utána a szorosan az üldözők: Prevital, RSM2, Black Jack, Opel Fifty-Fifty. – írja a kekszalag.reblog.hu.

Rendkívüli látványt nyújt a mezőny. Kattintson a képre és nézze meg galériánkat!

 

12.05: Megjött amire mindenki várt, felélénkült a Dél-délkeleti szél!

Rengeteg versenyző vágott neki a távnak:

11.55: Így áll a verseny most, PreVital az élen, mögötte Safarm:

11.15: Második a Safram. Harmadikként a RSM2 fordult, akik vitába kerültek a fordulónál az Opel Fifty-Fifty legénységével.

11.00 A helyszínről olvasónk is küldött fotókat:

Te is a Balaton-parton vagy? Fotózz és küld el nekünk a [email protected] címre!

10.50: A minimális szélben a középmezőnyben versenyzők hajók is várják a komolyabb szelet.

10.14: A balatonfüredi sétányon, mólon is fantasztikus a hangulat, kivetítőn lehet követni a viadalt. A sajtóhajó visszaérkezett, a verseny oldalán is lehet követni az eseményeket.

Ilyen volt a rajt a levegőből és vízről:

9.58: Különleges látványt nyújt egy fekete vitorlás a sok színes között, a hajósok között látjuk a vízi mentőket is. A fürdőzők a vīzből nézik a versenyt a strandokon, a horgászok meg a stégekről.

9.52: Gyönyörű látvány a sok színes vitorlás a tavon, a kísérő hajókon is kitűnő a hangulat, gyenge szélben halad a mezőny.

Fotó: Balogh Ákos/Napló

9.45: Egyre nagyobb a távolság a versenyzők között a legelső hajók már elhagyták Alsóörsöt.

9.22: A mezőny még egyben van, úgy tudjuk, hogy Tihanyban, az apátságnál is hatalmas tömeg kíséri figyelemmel az eseményeket.

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Ha szeretné látni a verseny menetét, itt követheti élőben a hajók mozgását.

9.20: A vízimentők is felkészültek:

9.00: Kilenc órakor pontban elrajtolt a mezőny.

A rajt pillanatai
Fotó: Balogh Ákos/Napló
A rajt pillanatai
Fotó: Balogh Ákos/Napló

8.50: Hatalmas tömeg figyeli a parton a Kékszalag vitorlásverseny indulását Balatonfüreden, csütörtökön reggel, a vízen sorakoznak a hajók a rajthoz. A vízen sokan vitorlással és sétahajóval figyelik az indulást.

Az M4 is a helyszínen van, videójukat itt nézheti meg>>>

Fotó: Balogh Ákos/Napló

A verseny további menetét a kékszalag hivatalos oldalán követheti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában