Badacsonytomaj

2018.07.15. 13:04

Megbecsülést érdemelnek a borászok

A borászok áldozatos munkája nélkül nem lennénk ma itt, nem kóstolnánk fáradozásuk eredményét.

Tóth B. Zsuzsa

Tarpataki Tamás szerint fontos a gazdák versenyeztetése

Erről beszélt köszöntőjében a Borhét megnyitása során Tarpataki Tamás mezőgazdaságért felelős helyettes államtitkár.

A Badacsonyi Borhetek a legjobb borvidéki borokkal és sok zenével várja a vendégeket

- Ott, ahol hagyománya van a szőlőtermesztésnek, e tevékenység egész évben áthatja a környezetet, a helyi kultúrát, az ott élők életét. Olyan milliót teremt, amely vonzó mások számára és messziről felismerhető. Különösen igaz ez itt Badacsonyban, ahol ezzel a védett elnevezéssel több, mint 12 ezer hektoliter bor kerül palackba évente. Ez óriási mennyiség, a Tokaj, a Villány, az Eger elnevezések mellett a Badacsony is előre tört, a forgalmazási és fogyasztási adatok szerint teljesen felzárkózott ezen nagy nevek mellé – mondta Tarpataki Tamás és arra buzdított minden termelőt, hogy mérettesse meg magát, ne legyen rest, versenyezzen. A nemes verseny mindannyiunk javára válik és az egész ágazat javát szolgálja. Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő szerint egy ilyen esemény lényege, hogy minél több turistát vonzzon a településre.

Tarpataki Tamás szerint fontos a gazdák versenyeztetése

-Amikor a Borhetet rendezik, fejet kell hajtanunk az ősök tudása, a hagyományt tisztelők, őrzők előtt, és akik verejtékes munkával teremtették meg azt a kellemes italt, amely most az asztalunkra kerül. Ugyanakkor a jövőre bizakodva gondolhatunk, hiszen a magyar kormány számára a turizmus kiemelkedő ágazat. Míg most a GDP tíz százalékát adja, az elkövetkezendő tíz évben a tizenhat százalékát kell, hogy kitegye. Újabb fejlesztések valósulhatnak meg Badacsonyban és a Balaton-felvidéken is, hogy ezt a szép teljesítményt hozhassuk – mondta Fenyvesi Zoltán. Orbán Péter alpolgármester arra bíztatott mindenkit, hogy kóstolják végig a borházak kiváló borait, a fiatalok látogassanak el a Rózsakőhöz. A megnyitón a Vinum Vulcanum Badacsonyi Borlovagrend borlovagjává avatták Iváncsik Gergőt kézilabdázót, majd átadták a borvidéki borverseny díjait. A Borhét eseményei július 29-ig várják az érdeklődőket a Badacsony Parkban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában