2018.07.05. 07:00
Zarándoklattal emlékeztek a faluból elhurcoltakra a magyarpolányiak
A kitelepítés 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés méltó lezárásaként a közelmúltban a falubeliek népes csapata Magyarpolánytól indulva a németországi Pirna és Zwönitz útvonalon zarándokutat tett.
A település polgármestere, Grőber József számolt be az élményekben gazdag, egyúttal lelki feltöltődést is nyújtó zarándokút eseményeiről.
Elmondása szerint az indulás napján bőröndök kerekeinek morgása törte meg a falu csendjét, amikor az egyre népesebb csapat nekivágott az autóbusszal előttük álló hosszú útnak. Az első nap során megálltak Prágában, és a belvárosban a Károly hídon keresztülsétálva megérintették Szent János szobrát, ami a legenda szerint azt eredményezi, hogy még biztosan visszatérnek oda.
A tervek szerint érkeztek a németországi Pirnába, ahol a másnapi szentmisét az elhurcoltakért mondatták a kitelepítés 70 évvel ezelőtt történt fájdalmas eseményeire emlékezvén. – Megható volt, ahogy a plébános magyar nyelven köszöntötte zarándoklatunk résztvevőit, és magyarul, velünk együtt imádkozott – osztotta meg élményeit lapunkkal a polgármester.
Grőber József polgármester segítőjével, Györkösné Jankával együtt tolmácsként is közreműködött a kommunikáció zavartalansága érdekében. Aznap végül ellátogattak az egykor a kitelepítettek első szálláshelyéül szolgáló kaszárnyákhoz, hogy az emléktáblánál elhelyezzék a kegyelet koszorúit.
Következő állomásként Zwönitzben a város polgármestere és plébánosa a helyi katolikus közösség társaságában fogadta a zarándokokat. A templom parkjában elhelyezett emléktáblánál a polgármesteri beszédek és a polányiak énekkari műsora után mindkét részről elhelyezték az emlékezés virágait. Az eseményre a környező településekről is eljöttek az egykori érintettek leszármazottai.
– Másnap énekkarunk egy idősek otthonában adott nagy sikerű koncertet, melyet a Szent Anna-templom és egy, a mindennapi élet mesterségeit bemutató múzeumlátogatással is egybekötöttünk. Zarándoklatunk legmeghatóbb részeként a vasárnapi szentmisén megemlékeztek a Magyarországról, Sziléziából és a Szudéta-vidékről érkező kitelepítettekről. A szertartáson énekelt a zwönitzi és a magyarpolányi kórus, az evangéliumot pedig magyarul én olvastam fel. Zwönitzben eltöltött napjainkat a plébános által tartott Gemeinde Andachttal, azaz közös áhítattal zártuk – mondta Grőber József, és vallotta az összes résztvevő nevében: Isten áldása kísérte útjukat.