az önkormányzat vállalta a gondozását

2018.08.31. 13:58

Rekonstruálják a zsidó temetőt Berhidán

Év végéig teljesen megújul a berhidai zsidó temető, melynek rekonstrukcióját, további gondozását az önkormányzat vállalta magára.

Leitner Vera

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A berhidai zsidó temető a város nyugati részén, a Vilonya felé vezető Veszprémi út bal oldalán, a Táncsics Mihály és a Rózsa Ferenc utca között terül el, közel 1300 négyzetméteren. A sírkertbe körülbelül a negyvenes évek eleje óta nem temetkeztek, így a közel hetven sírhelyet magába foglaló terület az elmúlt évtizedekben teljesen elhanyagolttá vált.

Mivel a zsidó temetőben is berhidai emberek nyugszanak, ennek a rendben tartása ugyancsak a város felelőssége – mondja a polgármester Fotó: Pesthy Márton/Napló

– A temető Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) tulajdona, ám mivel nekik nincs kapacitásuk a berhidai temetővel is foglalkozni – hiszen szerte Magyarországon rengeteg temetőt tesznek rendbe –, így az ő szakmai támogatásukkal ugyan, de az önkormányzat önállóan vállalja a temető rekonstrukcióját – mondta el Pergő Margit polgármester. – Erre adtunk be pályázatot a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványhoz (MAZSÖK), melynek minden lépését a MAZSIHISZ-szel egyeztettük. A pályázaton 1,8 millió forint állami forrást nyertünk a temető felújítására, de mindenképpen elvállaltuk volna a rekonstrukciót. Ahogy a református és a katolikus temető gondozását is átvállalta az önkormányzat az egyházaktól Berhidán, úgy azt gondolom, hogy mivel a zsidó temetőben is berhidai emberek nyugszanak, ennek a rendben tartása ugyancsak a város felelőssége – nyilatkozta a polgármester, aki elmondta, nem tartják nyilván, él-e ma még zsidó felekezetű lakos a városban, ám időnként megfordultak látogatók az eddig elhanyagolt temetőben, erről a vallás jellemző megemlékezési formái, a síron elhelyezett kövek árulkodnak.

A város év végéig szeretné befejezni a munkálatokat, melyeknek keretében a megsüllyedt, eldőlt sírköveket és a temető kerítését eredeti állapotára állítják vissza, három, magáningatlanokkal körülvett oldalára sövényt telepítenek, elegyengetik a terület talaját, majd egy további, alaposabb kutatómunka eredményeként emléktáblát szeretnének elhelyezni a bejárat mellett.

A MAZSÖK 400 millió forint értékben írt ki felhívást 2018. január 29-én az európai kulturális örökség részét képező, Magyarország területén fellelhető, jelenleg gondozatlan, elenyészőben lévő zsidó sírkertek, sírhelyek rekonstrukciója, továbbá a kulturális örökség megismerésében, védelmében, megőrzésében való minél szélesebb társadalmi részvétel ösztönzése érdekében. Magyarországon mintegy 1550 zsidó temető található, amelyek felújítási munkálataira nyílt meg a támogatási lehetőség a Miniszterelnökség támogatásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában