mozgás

2018.09.27. 16:00

Kiskerekes futamok és duatlon – Mobilitási Hete Zircen

Hatodik alkalommal csatlakozott a város az Európai Mobilitási Hét programjaihoz a kiskerekes futamokkal és a duatlon versennyel.

Müller Anikó Hanga

Három korcsoportban indultak a kiskerekes futam versenyein

Utóbbit egy későbbi időpontban rendezik meg, mert a meghirdetett időpontban a kedvezőtlen időjárás meghiúsította a lebonyolítását. A sportprogramokra pályázati támogatásból közel százezer forintot nyert a rendező önkormányzat, tájékoztatta lapunkat Kelemen Gábor sajtó- és sportreferens.

Fotó: Müller Anikó Hanga

– A program népszerű a gyerekek körében, az idei kiskerekes futamokban harminc indulónk volt, néhányan több kategóriában is neveztek. Három korcsoportban, négy járművel – lábbal hajtható műanyag motorral, futóbiciklivel, rollerrel, görkorcsolyával – versenyeztek, az óvodások kétszáz-, az alsós és a felsős diákok ötszáz méteres távot megtéve. Fontos már ebben a korban tudatosítani, hogy van más alternatíva is az autós közlekedés mellett, mondta.

Három korcsoportban indultak a kiskerekes futam versenyein

Minden helyezett korcsoportonként és kategóriánként érmet kapott, minden célba érkező oklevelet, édességet, rágcsálnivalót és üdítőt. A jó hangulatú versenyen a szülők is végigfutották gyermekeik mellett a távot és nagyszülők is szurkoltak. Sok testvérpár versenyzett, volt olyan család, melyből három kisgyermek is nevezett.

A duatlon verseny, bár kis késéssel, az autómentes naphoz kapcsolódik majd. Pár órára olyan útszakaszt zárnak le, a program helyszíneként, ahol autók járnak. A kampánnyal is ráirányítják a figyelmet a sport, a futás, a kerékpározás egészségmegőrző szerepére, arra, hogy ki lehet váltani a gépkocsis közlekedést gyaloglással, biciklizéssel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában