fejlesztések a városban

2018.09.17. 07:00

Megújulnak a sümegi külterületi utak

A külterületi utak felújítására közel 80 millió forintos pályázati támogatást nyert a város, az önrész tízszázalékos. Folyamatban van a kivitelezés. Egyelőre öt külterületi út készül el, például a Mély­árok köznél, ahol úgynevezett mart aszfaltos utak épülnek szegéllyel és olyan megoldással, amely biztosítja a vízlefolyás lassítását.

Tóth B. Zsuzsa

A Mélyárok közben már elkezdődött az útjavítás Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Novemberre végeznek

Út épül továbbá a forrásnál, valamint egy kilométeres hossz­ban a Tikhegy utcában. Ott csapadékvíz-elvezetéssel együtt készül az út, a költségeket tekintve az teszi ki a beruházás legjelentősebb részét, és a technológia miatt az valósul meg utoljára, várhatóan ez év novemberére fejeződik be a kivitelezés.

A Mélyárok közben már elkezdődött az útjavítás Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Az idei évben nagy károkat okoztak a hatalmas esők, előfordult, hogy egy nap több alkalommal is nagy mennyiségű víz zúdult le a hegy­oldal utcáin. Némelyik úton az aszfaltot is megbontotta, több négyzetméteres kátyúk keletkeztek. A helyreállításhoz vis maior pályázatot adott be a település. A város több pontján problémát okoz a csapadékvíz elvezetése, megoldást az egész településre kiterjedő vízelvezetés hozna, apró lépésekben megvalósítva. Még az előző ciklus végén elkezdődtek a malom környékén a víz­elvezetési munkálatok, most az Árpád és a Petőfi utcában készül, előbbihez illeszkedve. Ez nagyjából a fél várost fogja össze, de a keleti, hegyoldali városrészen sürgető még a megoldás.

A megoldás összességében közel egymilliárdos összeget emésztene fel

A 84-es út melletti egyik nagyobb üzlet parkolójában jelentős mennyiségű esők után a hegyoldalból lefolyó sár és víz halmozódik fel. A területen mindenképpen csapadékvíz-­elvezetéssel együtt érdemes már utat építeni, és a vizet a szálloda irányában kellene levezetni. A megoldás összességében közel egymilliárdos összeget emésztene fel, csakis pályázati támogatással oldható meg a probléma. A Zöld város projekt keretében parkosítás készül a Petőfi utca Tapolca felőli végénél, valamint a tanuszodánál. Utóbbi közelében egyebek mellett tavat alakítanak ki, és sétányokat, továbbá vendéglátóhely, üzlet épül. Mindkettőre kiírták már a pályázatot, amint a piac korszerűsítésére is.

Utóbbi szintén két részből áll, a most működő piacot és a tarisznyavárnál a tervezett úgynevezett középkori zsibvásárt érinti. Részajánlattételi lehetőség ugyancsak van a közbeszerzésben, hiszen a piacnál kevesebb a feladat, aszfaltozni kell, féltetőt építeni, míg a tarisznyavárnál egészen más feladatok vannak. Ott új épületeket kell létrehozni, színpadot, és burkolásra szintén szükség lesz. Mindkettő közbeszerzése elindult már. Az ipari park projektjére érkezett ajánlatok legolcsóbbika is százmillióval lépi túl a keretet, így eredménytelen a közbeszerzés, újra kiírják azt, miközben szorít a határidő is, december közepéig szerződést kell kötni a kivitelezővel.

Felvetődött egy malommúzeum ötlete is

Az egykori malom épületét több célra is lehetne hasznosítani. Felvetődött egy malommúzeum ötlete is, mivel sok régi berendezési tárgyat őriz még az épület. A városvezetésnek azonban olyan hasznosítást kell választania, amely gazdaságos, és hosszú távon is fenntartja az épületet.

A püspöki palota esetében ugyancsak hasonló problémával küzdöttek korábban annak alacsony látogatottsága miatt. Ezért lehetséges, hogy kihasználva a meglévő tanuszoda és a sportpálya közelségét, valamint a tényt, hogy hamarosan elkészül a közelben a park, a tó, a fitneszpark és a sportcsarnok, a szabadidő hasznos eltöltésének fontossága kerül előtérbe a palotánál. A sport, a rekreáció helyszíne lehet az egész épület, amelynek belsejében akár egy mászófalat is kialakíthatnak. Emellett szálláslehetőséget ugyancsak kínálhatna az egykori malom. A kivitelezéshez mindenképpen támogatás szükséges.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában