Ki maradjon otthon?

2018.09.06. 07:00

Baba mellett dolgozni – Nagy segítséget jelentene a távmunka lehetősége

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár július végén jelentette be, hogy kismama-szövetkezetek alakulhatnak akár már a jövő év elejétől.

Tóth B. Zsuzsa, Polgár Bettina

Dányi-Wéber Veronika Dominikkal és Benedikttel Fotó: Tóth B. Zsuzsa / Napló

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A kormány ezzel is segítené a babával otthon lévők visszatérését a munka világába. A tervek szerint a rugalmas munkavállalási lehetőséget kínáló szövetkezetekbe férfiak is beléphetnek majd.

Dányi-Wéber Veronika a napokban megy vissza dolgozni gyesről. Nagyobbik kisfia négy és fél, a kisebbik hároméves. – Négy és fél évet voltam itthon gyesen. Az utolsó évben összesen 28 ezer forintot kaptam havonta, ezért elindítottam két vállalkozást, és fizettem azok teljes költségét. A rengeteg munka mellett a bölcsődét annak köszönhetően sikerült elkerülnünk, hogy a nagyszülők sokat vigyáztak a fiúkra. Nehéz a döntés, hogy mivel tesz jobbat az ember, ha otthon marad három évig, vagy előbb kezd el dolgozni.

Dányi-Wéber Veronika Dominikkal és Benedikttel Fotó: Tóth B. Zsuzsa / Napló

– Hiszen a pénzre mindenkinek szüksége van, de ha dolgozom, a gyermekemtől veszem el az időt. Nem véletlenül adott ez a három év, és vitathatatlan, hogy európai szinten Magyarországon a legjobb a szociális rendszer ilyen szempontból – mondta Dányi-Wéber Veronika, aki tanult is a gyes ideje alatt. Úgy véli, nehéz a tanulás és a munkavállalás két kisgyermek mellett.

Az ötgyermekes Krasztel Lászlóné főállású édesanya. A legidősebb gyermeke 22 esztendős lesz, a legkisebb pedig most múlt négyéves. Mint mondta, már kezdetben sem volt kérdés, hogy ő viszi a háztartást és otthon marad a gyerekekkel. – Úgy gondolom, manapság elsősorban nem azért marad otthon az édesanya a gyermekekkel, mert úgy érzi, hogy ez a kötelessége, hanem azért, mert adott esetben nehezebben vállalhatna munkát, mint az édesapa. A munkáltatók ugyanis gyakran előhozakodnak a kérdéssel, ki vigyáz majd a gyermekre, ha megbetegszik, van-e segítség. Így nehezebb helyzetből indulnak a gyermekes női munkavállalók – mutatott rá a pápai édesanya.

A főállású anyuka, Krasztel Lászlóné lányával, Georginával Fotó: Polgár Bettina / Napló

Krasztel Lászlóné úgy fogalmazott: lehet, hogy kicsit konzervatívan gondolkodik ebben a kérdésben, de úgy véli, alapvetően a nőkre hárul a gyermeknevelés és a háztartás vezetése. Hozzátette, ez persze nem jelenti azt, hogy a férfiak ne tudnák ellátni ezeket a feladatokat, viszont e tekintetben a régi idők mintája is az édesanyákat igazolja. A pápai anyuka kiemelte, sok esetben a gyermekek óvodai, iskolai elhelyezését is nehéz összehangolni a munkaidővel, nem beszélve a szün­időről. Ha pedig nagyszülői vagy egyéb segítség híján a gyermekeket nincs kire hagyni, a felelősség a szülőket terheli.

– Az édesanya otthon házvezetőnő, ápolónő és tanárnő is egyben. Ez túlmutat egy nyolcórás álláson, és az alvással töltött órákat leszámítva az egész napot kitölti. Már ha beszélhetünk egyáltalán alvásról, hiszen volt, amikor a kisebbik lányom mellett két órákat aludtam naponta – tette hozzá Krasztel Lászlóné. Rámutatott, a gyermekes édesanyáknak nagy segítség lenne, ha lehetőségük adódna arra, hogy távmunkát végezzenek. Erre remek alkalmat kínálna például a gyermekek alvásideje, és ezáltal a családi kassza is gyarapodna.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában