Európa Kulturális Fővárosa 2023

2018.11.09. 11:32

Leadták pályázatukat a polgármesterek

Benyújtották pályázataikat az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre pályázó városok polgármesterei Budapesten.

Balla Emőke

Veszprém városa Győr és Debrecen mellett pályázik az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre. A versenyző városok nem konkurenciaként tekintenek egymásra, ezért a városok vezetői közösen adták le pályázati anyagaikat az Emberi Erőforrás Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságán pénteken reggel. Porga Gyula Veszprém, Borkai Zsolt Győr és Papp László Debrecen polgármestere Krucsainé Herter Anikónak, a kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkárnak adták át pályázati anyagaikat.

 

Porga Gyula elmondta: hároméves munka fontos pillanatához érkeztek, melynek célja többek között egyfajta egység kialakítása a városon belüli intézmények, vállalkozások, civil szervezetek, illetve a térség önkormányzatai és különböző közösségei, szervezetei között. A polgármester köszönetet mondott a pályázat készítésében résztvevőknek, támogatóknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában