áldásos és felelősségteljes a munkájuk

2018.11.06. 07:00

Emlékdiplomákat adtak át Balatonfüreden

Mind nagyobb teher és felelősség hárul a pedagógusokra, mert egyre inkább felgyorsuló életünkben a szülőknek már nincs elég idejük foglalkozni gyermekeikkel, így vélekedett Bóka István Balatonfüred polgármestere, aki emlékdiplomát adott át a pedagógusoknak a polgármesteri hivatalban hétfőn.

Kovács Erika

Emlékdiplomával, virággal és műsorral ünnepelték az ötven, hatvan, hatvanöt és hetven éve végzett pedagógusokat

Fotó: Penovác Károly/Napló

– A pedagógus munkája áldásos és felelősségteljes. Egy zsarátot kap, s rajta áll, hogy hamu vagy fáklya lesz belőle, kezdte egy Herman Ottó-idézettel köszöntőjét a polgármester. Bóka István kiemelte, embert próbáló és egész embert kívánó hivatás a fiatalokat egy élet alapjait jelentő tudással felruházni, alig néhány év alatt a gyerekből felnőttet faragni, ahogy a zsarátból fáklya válik.

Az emlékdiplomás pedagógusok munkáját értékelve aláhúzta, az elmúlt évtizedek tanulói számára biztosították mindazt a példát és tudást, amivel elindulhattak egy önálló és felelősségteljes élet felé. Az, hogy megtalálták helyüket a világban, nekik köszönhető. Beszélt arról is a város elöljárója, hogy a pedagógusok az oktatás mellett személyes tanácsokkal is segítették a fiatalok döntéseit, életét.

Emlékdiplomával, virággal és műsorral ünnepelték az ötven, hatvan, hatvanöt és hetven éve végzett pedagógusokat Fotó: Penovác Károly/Napló

Bóka István a köszöntő után tevékenységük és közmegbecsülésre méltóan teljesített hivatásuk elismeréseként emlékdiplomákat, virágot adott át a jelenlévőknek. Ötven éve végzett, így arany oklevelet vett át Bertók Józsefné, a pécselyi óvoda korábbi vezetője, Döme Jenőné, aki a Szent Benedek iskola biológia–kémia szakos tanáraként dolgozott, és Zemen Károlyné, aki a pécselyi iskola biológia–földrajz szakos tanára volt. Gyémánt oklevélben részesült Benke Györgyné tanító, a Füredi Játékszín egyik alapítója, fesztiválszervező, és Láng Gáspár, a balatonfüredi 3-as számú általános iskola igazgatója, ők hatvan éve végeztek.

Vas oklevelet kapott Pataki Attiláné, aki több óvodában vezető óvónőként dolgozott, és Farkas Károlyné általános iskolai tanár, ők mindketten 65 évvel ezelőtt vették át diplomájukat. Rubin oklevelet vett át a polgármestertől Felföldi Dezső, aki hetven éve végzett, és aktív korában általános iskolai tanárként dolgozott. Utóbbi laudációjában úgy fogalmazott: „Szép volt, emlékké vált”.

Az ünnepségen szép műsort adtak a Kiserdei Óvoda és a pécselyi Kökörcsin Tagóvoda apróságai, a Balatonfüredi Radnóti Miklós Általános Iskolából két diák, Berta Mátyás és Vadócz Anna, az Eötvös Loránd általános Iskola diákjai pedig verssel, prózával, dallal kedveskedtek a pedagógusoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában