dolgozni az itt élőkért

2018.12.16. 11:30

Rangos elismeréseket adtak át az ünnepi közgyűlésen Veszprémben

A Veszprém Megyei Önkormányzat hagyományosan december 15-én tart ünnepi megemlékezést a megyei közgyűlés alakuló ülésének évfordulója alkalmából. Így volt ez az elmúlt szombaton is.

Juhász-Léhi István

Tradicionálisan a megyeháza Szent István termében ezúttal is szépen feldíszített karácsonyfa és megtelt széksorok hallgatósága előtt került sor az ünnepi beszédre, amelyet Polgárdy Imre a megyei közgyűlés elnöke mondott. Hangsúlyozta: mi, magyarok megmaradtunk, megtartottuk országunkat, államiságunkat, szabadságunkat és függetlenségünket.

-Magunk irányítjuk a sorsunkat, és szabadon dönthetünk közös dolgainkról – jelentette ki Polgárdy Imre. – Egyenrangú polgárai vagyunk az Európai Uniónak, országunkat sikeresen illesztettünk a világ legnagyobb védelmi rendszerébe. Mi, mai magyarok rendelkezünk mindazzal, amelyet eleink oly kitartóan reméltek és amiért oly kitartóan küzdöttek évszázadokon át. Az állam ma mi vagyunk; mi, mindannyian!

Úgy vélte: mindannyiunknak felelőssége van saját, és közös hazánk boldogulásában. A megyei közgyűlés elnöke megemlékezett a 28 esztendővel ezelőtti történésekről, a diktatúra megroppanásáról, a rendszerváltásról, a több párt rendszer létrejöttéről, a vasfüggöny lebontásáról és Európa újraegyesítéséről is. Arról is beszélt, hogy ugyan a megyei önkormányzat feladatköre többször is változott, küldetésük és hitvallásuk ugyanaz: dolgozni az itt élőkért, mindent megtenni azért, hogy Veszprém megyei polgárainak életminőségét folyamatosan javítsák. Ezért nagy lépéseket tettek az elmúlt években, például óvodák, iskolák és orvosi rendelők felújításával.

 

De nem csak a megyei önkormányzat megalakulására emlékezett a közgyűlése, hanem rangos elismerésekkel mondtak köszönetet azoknak, akik munkájukkal, életútjukkal, személyes példájukkal erősítették a közösséget. Az önkormányzatok-, civil szervezetek képviselői, hivatalvezetők és meghívott vendégek ezután tapssal köszöntötték a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének kitüntetettjeit. Az elismeréseket Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke és Tábori Ferenc, az ügyrendi bizottság vezetője adta át.

Veszprém Megye Tiszteletbeli Polgára lett Korzenszky Richárd bencés szerzetes, pedagógus, a Tihanyi Bencés Apátság nyugalmazott elöljárója. Veszprém Megye Érdemrendjét kapta Pósfai Mihály, a Pannon Egyetem egyetemi tanára, Széchenyi-díjas geológus.

Ugyanakkor Pro Comitatu kitüntetésben részesült Miklós Zsuzsanna Júlia tüdőgyógyász, klinikai onkológus, pulmonológus és Kungl József, a Veszprémi Egyetem és Diák Atlétikai Club edzője. Az ünnepi műsorban közreműködött Starkné Nagy Jusztina, és a Gizella Női kar.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában