Búcsúznak az iskolától

2019.01.07. 07:00

Két gimnáziumi osztály diákjai kapták meg a kis szalagot Sümegen

A Kisfaludy gimnázium végzős tanulóinak hagyományos szalagavató ünnepségén felemelő pillanatokat élhettek át a diákok szüleik és tanáraik körében a Kisfaludy művelődési központban.

Tóth B. Zsuzsa

A nyitótánc, az elegáns keringő lenyűgözte a szülőket, vendégeket Fotók: Tóth B. Zsuzsa

A városban 1924-ben érettségiztek először középiskolás diákok, az idei tanévben két osztály búcsúzik az iskolától.

A végzősök bevonulását követően Szeidlné Lakos Éva intézményvezető hangsúlyozta, hogy a szalag viselése rang és felelősség. – Példák vagytok az alsóbb évfolyamosok számára, és egyben képviselitek a Kisfaludy gimnáziumot. Bízom benne, hogy a nagy múltú, immár 161 éves intézményhez méltóképpen viselkedtek majd. Ma este titeket ünneplünk, legyen hát a szalagavató egy emlékezetes esemény – mondta az igazgatónő, majd kitartást és sok sikert kívánt a végzős diákoknak a tanév hátralevő részéhez és a közelgő érettségi vizsgákhoz.

Az est fénypontja volt a szalagok feltűzése

Végh László, a város polgármestere mérföldkőnek, korszakváltásnak nevezte a szalagavatót.

– Hasonlítható az ünnepség ahhoz, amikor valaki hajóra száll. Ti most mindannyian elindultok, ki erre, ki arra. Sok sikert, jó szerencsét, jó szelet kívánok mindenkinek, érjétek el a kívánt partot – mondta a polgármester.

Az alsóbb évfolyamok képviselője kedves szavakkal köszöntötte a búcsúzó diákokat, majd az ünnepeltek szószólója mondott köszönetet az iskolának, a pedagógusoknak, és a szülők fontos, meghatározó szerepét hangsúlyozta. A szalagokat a végzősök osztályfőnökei tűzték fel. Az ünnepségre a diákok hosszú ideje készültek a látványos nyitótánccal, elegáns keringővel, valamint osztályműsoraikkal.

A nyitótánc, az elegáns keringő lenyűgözte a szülőket, vendégeket Fotók: Tóth B. Zsuzsa

Az esten még ünnepelhettek a végzősök, de közeleg már számukra az érettségi megmérettetése.

 

Az est fénypontja volt a szalagok feltűzése

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában