„Köszönjük, Alsóörs!”

2019.01.08. 17:00

Önkormányzati fogadást adtak a közös sikerek részeseinek

Már hagyomány Alsóörsön, hogy újév első szombatján az önkormányzat fogadáson látja vendégül a civil szervezeteket, vállalkozókat, partnereket, mindazon alsóörsieket, akik hozzájárultak a 2018-as esztendő közös sikereihez.

Szendi Péter

Ferenczy Gáborné Lovas polgármestere, Kontrát Károly országgyűlési képviselő és Hebling Zsolt Alsóörs polgármestere, akik együtt koccintottak a sikeres új évre

Fotó: Szendi Péter

– Másfél évtizeden keresztül a vállalkozóinkat hívtuk meg decemberben, de két évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy egy olyan alkalmat szeretnénk újévkor teremteni, ahová mindenkit nagy szeretettel várunk. Decemberben Albrecht Sándor újságíró, helytörténésszel beszélgettem, és akkor ő a következőket mondta: a szülőföldnek megköszönni mindent kell és lehet, azonban meghálálni egy egész élet is kevés, amennyit kaptunk Alsóörstől. Én azt hiszem, hogy ebben nagyon sok igazság van, nem véletlen, hogy a „köszönjük Alsóörs” jelmondatban ez is benne szerepel – hangsúlyozta ünnepi beszédében Hebling Zsolt polgármester, aki mindenkinek boldog új évet kívánt.

Ferenczy Gáborné Lovas polgármestere, Kontrát Károly országgyűlési képviselő és Hebling Zsolt Alsóörs polgármestere, akik együtt koccintottak a sikeres új évre Fotó: Szendi Péter

Kontrát Károly országgyűlési képviselő szerint Alsóörsnek továbbra is ragyogóak a kilátásai az idei évben, mindezt jól mutatják azok a beruházások, melyek tervben vannak. Majd hangsúlyozta, hogy milyen jó Magyarországon, a Balatonon élni, biztonságban. Talán a legfontosabb közösségi érték, amit meg kell őrizni. A kormány mindent megtesz azért, hogy a rend, a békesség továbbra is fennmaradjon. Végül mindenkink sikerekben gazdag új esztendőt kívánt.

Az est során népszerű operett csokor összeállítást hallhattunk Vámosi Katalin, Kálmánffy Ferenc és Kálmánfi Gábor előadásában, zongorán Bárkány Éva kísért. A gyönyörű dallamok után Ferenczy Gábor alpolgármester pohárköszöntőjében köszönetet mondott mindazoknak, akik sokat tettek Alsóörs töretlen fejlődéséért. Az újévi köszöntő baráti beszélgetéssel és szeretetvendégséggel zárult, a finom vacsorát a Napraforgó Óvoda dolgozói készítették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában