"Az élet csak arasznyi repülés földtől a földig"

2019.01.04. 16:00

Fogadáson köszöntötték az új évet Zircen

Zsúfolásig megtelt a Városháza nagyterme csütörtökön este Zircen, ahol Ottó Péter polgármester újévi fogadásra várta a térség közszolgálati szerveinek vezetőit, polgármestereit, de természetesen jelen voltak az ünnepi eseményen a helyi civil szervezetek, az egyházak és a vállalkozók képviselői is.

Juhász-Léhi István

rpt

Palkovicsné Horák Zsuzsanna, a polgármesteri hivatal munkatársa Aranyosi Ervin Újévi szonettjével üdvözölte a vendégeket, majd Ottó Péter polgármester – aki külön köszöntötte a térség országgyűlési képviselőjét, Kovács Zoltánt – óévértékelője következett.

Ottó Péter és Kovács Zoltán az újévi fogadáson Fotó: Juhász-Léhi István

-Harminc éve, a rendszerváltás óráiban Győrben voltam katona és ennek kapcsán az őrbódé falára vésett egyik gondolat jutott eszembe, ami valahogy úgy szólt, hogy: Az élet, csak arasznyi repülés földtől a földig. A világnak mindegy, hogy meddig élsz,

de neked és nekem ez most az egyetlen az első és az utolsó bevetés – ezekkel az LGT zenekartól származó gondolatokkal kezdte beszédét Ottó Péter, aki szerint azok a dolgok válnak számunkra fontossá, amelyek az érzelmeinkre hatnak.

2018 zirci történéseiről szólva elmondta: az önkormányzat hét TOP-os projekt megvalósításába kezdett bele, amelyek összköltsége eléri 1,5 milliárd forintot. Három beruházás már a kivitelezési munkálatoknál tart. Szó esett arról is, hogy a városban hat út-és járdaszakasz újult meg tavaly, ugyanakkor kiemelte a vízvezeték csere mellett a szennyvízcsatorna rekonstrukcióját is a városban. Kiderült: tavaly összességében 350 millió forintnyi beruházás valósult meg, amely az önkormányzati vagyont gyarapítja. Elhangzott az is, hogy a munkanélküliek aránya Zircen 1,79 százalék, amely az országos átlag 50 százaléka.

Az ünnepi eseményen Ivanovics Imre nyugdíjas gyógypedagógus, tanító, tangóharmonika művész Zirc Város Elismerő Oklevele elismerést vehetett át, majd pohárköszöntőt mondott Kovács Zoltán. A műsorban közreműködtek a Zirci Fúvósok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában