Biztos térkép a lakcímekhez

2019.02.19. 07:00

Eltűnnek a névtelen utcák a közterületek és házszámok szövevényéből

Magyarországon a közigazgatás eddig nem rendelkezett egységes, az ország valamennyi címét lefedő nyilvántartással, ezért létrehozták a központi címregisztert.

Juhász-Léhi István

– A központi címregiszterről és a címkezelésről kormányrendeletben foglaltak alapján Magyarország területén található ingatlanoknak rögzített eljárási rend szerint megállapított és a központi címregiszterbe bejegyzett címmel kell rendelkezniük – nyilatkozta Kötél Krisztina nemesvámosi jegyző, aki elmondta azt is, hogy a központi címregiszter működtetéséért felelős szervként a Kormány a személyiadat- és lakcímnyilvántartásért felelős minisztert jelölte ki. A miniszter a központi címregiszter adatkezelője és a nyilvántartás vezetője, míg a címképzésért felelős szerv az ingatlan fekvése szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője.

A címképzésért felelős szerv az illetékességi területére vonatkozóan ellátja a címkezeléssel összefüggő feladatokat és gondoskodik e feladatai nyomán a központi címregiszterben tárolt adatokban bekövetkezett változásokat igazoló okiratok őrzéséről. A címkezeléssel kapcsolatos eljárásokban – a központi címregiszter adattartalmának biztosítása céljából – az egyetemes postai szolgáltató és a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv közreműködő szervként vettek, vesznek részt.

– A címképzésért felelős szerv a járási földhivatal határozatában feltüntetett ingatlan-nyilvántartási azonosító kódot, a címkoordinátákat és a címhez kapcsolódó postai irányítószámot rögzíti a központi címregiszterben – tudtuk meg Kötél Krisztinától.

Amennyiben a felsorolt ingatlan-nyilvántartási adatok a cím bejegyzése időpontjában teljes körűen még nem állnak rendelkezésre, úgy a címképzésért felelős szerv a címet ezen adatok nélkül veszi nyilvántartásba, és annak kiegészítése érdekében haladéktalanul megkeresi a külön jogszabályban meghatározott hatáskörrel rendelkező szervet. A címképzésért felelős szervnek – szükség szerint a közreműködő szerv igénybevételével – 2016. december 31-éig kellett felülvizsgálnia az illetékességi területén található, a központi címregiszter kialakításához szükséges, az adatellenőrzés során „felülvizsgálandó” megjelöléssel ellátott címek megfelelését, és szükség esetén az érintett ingatlanokkal kapcsolatban a címkezelést lefolytatnia.

Kötél Krisztinától azt is megtudtuk, hogy Nemesvámoson és Veszprémfajszon tavaly nyáron fejeződött be a címek felülvizsgálata részben egy hivatali dolgozó munkavégzése során, részben – a képviselő-testületek által biztosított saját forrás terhére – megbízási szerződés keretében külső szakértő bevonásával.

A címképzési feladat folyamatos az újonnan létesülő ingatlanok esetében, melyet a közös önkormányzati hivatal egy köztisztviselője végez.

– Van központi címregisztere önkormányzatunknak, hiszen ez törvényileg előírt, kötelező feladat. A közterületek elnevezése megtörtént, az utcák házszámozásának felülvizsgálata folyamatban van, ez a munka hivatalunk városüzemeltetési osztályához tartozik – ezt már Kelemen Gábor, Zirc sajtóreferense osztotta meg lapunkkal.

Veszprémben 2014-ben volt mindezek kapcsán egy felülvizsgálat. Régen a címek nem voltak központi nyilvántartásban, vagyis az volt a címük az embereknek, amit bediktáltak. A tulajdoni lapokon viszont azok a címek szerepelnek, amelyeket az illetékes földhivatal rögzített, ám a kettő között nagy az eltérés.

– Veszprémben minden egyes esetben külön megnézzük és rendezzük a címeket. Az a szerencsés, ha befárad az ügyfél a hivatalba és személyesen egyeztetve tisztázzuk a helyzetet és úgy oldjuk meg az esetleges, akár évtizedek óta meglévő problémákat – mondta Durmics Zsuzsanna, a veszprémi városépítészeti iroda vezetője.

A megyeszékhelyen is hivatalon belül „mozgattak embert” ebben az ügyben. A betérő ügyfelek hozzáállása jó, kompromisszumkészek az emberek – derült ki.

(A nyitóképünk illusztráció)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában