Korzenszky Richárd: Egy szerzetes nem megy nyugdíjba

Korzenszky Richárd bencés szerzetest elöljárója 1994-ben Tihanyba helyezte, ahol előbb házfőnökként, majd perjelként felújította, valamint vallási, kulturális és közéleti központtá tette a tihanyi bencés apátságot. Tavaly úgy látta jónak, hogy fiatalabbaknak átadja a felelősséget. Ennek több oka van.

A katolikus egyházban hetvenöt éves korában mindenkinek minden hivatalról le kell mondania. A bencés rendben az elöljárót kilenc- éves periódusra választják, a perjel majdnem hat évet letöltött. Másrészt olyan beruházások kezdődtek el, melyeket már nem ő működtet majd. Úgy érezte, elég volt a közvetlen felelősségből, mely egyaránt jelent személyi, anyagi és munkáltatói felelősséget. Felelősséget a rendtársakért, a működéshez szükséges anyagi háttérért és a civil munkatársakért. Ezekben volt része, mikor a pannonhalmi gimnázium igazgatója volt 1979 és 1989 között – állította.

1989-ben Szendi József akkori veszprémi püspök ajánlotta fel a pannonhalmi főapátnak, hogy a rend vegye át a tihanyi plébánia vezetését. Amikor Korzenszky Richárd 1994-ben oda került, négy testvér élt ott, szerzetesi közösségben. A közösség most tíztagú, ellátja a környék lelkipásztori szolgálatát.

– A közösséghez hozzátartozik a közös asztal és közös imádság. Azt szoktam mondani, hogy a szerzetesség családi állapot, ahol vannak fiatalabbak, idősebbek, egyikőjük ehhez ért jobban, a másik ahhoz. Az elsődleges feladat a lelkipásztori munka volt. A rendszerváltozás után lehetővé vált, hogy az egyházi épületeket, ingatlanokat konkrét (liturgikus, szakrális, karitatív, szociális, illetve oktatási, kulturális) funkcióra igényeljék vissza. Mivel itt egy kiállítóhely működött, a tihanyi apátságot kulturális célra igényeltük vissza. Mikor ide kerültem, már lehetőség volt arra, hogy a még vissza nem adott épületben a bencés rend kiállítást rendezzen.

Meg kellett határozni, mi az igazán fontos – tette hozzá Korzenszky Richárd. Számára elsődleges a templom volt, a következő feladat a kolostorépület, a harmadik pedig az akkor már megkezdődött, 1960-ban lerombolt kálváriának a helyreállítása. Lassan minden munkát elvégeztek, építettek egy vendégházat, a felújításhoz állami és rendi támogatást kaptak.

Sokat segítettek, ötleteket adtak a tihanyi egyházközség hívei, a régióban élő volt bencés diákok, a volt egyházi iskolás diákok. Ők fogalmazták meg, hogy jó volna alkalmakat, előadásokat, találkozásokat szervezni. Így jött létre a Tetőtéri esték előadás-sorozat, melynek keretében már a 200. programot is megszervezték. Megrendezték az egyházi iskolás öregdiákok évenkénti találkozóját, kiállításokat szerveztek, kiadványokat jelentettek meg. A Tihanyi kalendárium műfajában inkább évkönyv, összefoglalja az elmúlt időszak eseményeit, alkalmait. Megtalálhatók benne a keresztelések, házasságkötések, az apátság történetével kapcsolatos dokumentumok. Dokumentumértékű és közösségformáló ereje van. Korzenszky Richárd naplójának kivonatát is olvashatják a hívek; mindennap ír pár sort, ami egyfajta lelkiismeret-vizsgálat is.

A házasságkötések kapcsán az emeritus perjel elmondta, sokan szeretnének a tihanyi apátságban házasságot kötni, Budapestről, de az ország másik végéről is jönnek fiatalok. Tihany romantikus hely, több lánykérés történt már az altemplomban. A tihanyi egyházközséghez 1000 lélek tartozik. Az apátság nyolc éve 150 tanulóval vette át a tihanyi iskolát, most 170 diák jár az intézménybe tizenhét településről.

– Tihany különböző kultúrák találkozóhelye. I. András király házastársával, Anasztázia hercegnővel együtt szláv szerzetesek is jöttek a Kárpát-medencébe. A keleti és a nyugati kultúra, keleti és nyugati kereszténység találkozik itt, az európaiság és a magyarság, de később itt találkoztak a keletnémetek és nyugatnémetek is. A templom mindig igazodási pont volt. A 11. századi altemplom, András király sírja Magyarország egyik nevezetessége, reprezentálja az országot, az ide látogatók – különösen a határon túli magyarok – számára különleges élményt jelent, hogy egy ősi magyar helyre jönnek. Mádl Ferenc köztársasági elnök úgy fogalmazott: Tihany szent helye a magyarságnak.

Az apátságot, Korzenszky Richárdot ökumenikus nyitottság jellemzi. A Balaton-­felvidéken erős a protestáns jelenlét, reformátusokkal, evangélikusokkal közös ügyet képviselnek; az emeritus perjel szerint nagyon fontos egymás kölcsönös elfogadása, a hiteles jelenlét. Most éppen egy ökumenikus hajóutat szervez, hiszen „egy hajóban evezünk” – mondta, ennek szimbolikus jelentése is van. Szeptember 7-én a balatonfüredi és környékbeli egyházközségek papjai, lelkészei, vezetői híveikkel együtt egy hajóba szállnak.

Egy év telt el azóta, hogy a perjel lemondott szolgálatáról. Sokan kérdezték tőle, több ideje van-e azóta, hogy nyugalomba vonult.

– Szeretném látni azt a nagymamát vagy nagypapát, aki nagymamaként, nagypapaként nyugdíjba tud menni. Egy szerzetes nem nyugdíjas, hanem ugyanolyan fogadalmat tett szerzetes, mint korábban. A különbség annyi, hogy már nem én viselem a közösségért a felelősséget, nem kell részt vennem hivatalos tárgyalásokon, nincsenek reprezentációs kötelezettségeim, ugyanakkor vasárnaponként én tartom a tíz órakor kezdődő szentmisét. Ugyanúgy prédikálok, mint korábban.

Az emeritus perjel szervezi az ökumenikus találkozási alkalmakat, részt vesz a kiállítások szervezésében, a Tetőtéri esték vendégelőadóinak meghívása továbbra is az ő felelőssége. Készíti, szerkeszti a kalendáriumot, az apátságban pár éve egy színes asztali naptárat is kiadnak. Sok helyre hívják prédikálni, előadást tartani, szívesen megy a Szentföldre zarándokcsoportokkal, a jövő héten is oda készül.

Vajon a hobbijára, a fényképezésre is több ideje jut?

– Ha hobbi volna, akkor mondhatnám, hogy igen, de ez hosszú idő óta nem hobbi, hanem ugyanúgy hozzátartozik az életformámhoz, mint a naplóírás. A fényképezőgép állandóan készenlétben van, mert az ablakomból olyan csodálatos világra látok, amelyik mindig változó, ugyanakkor mindig ugyanaz. A zenehallgatásra több időt kellene fordítanom, az olvasásra viszont több időm jut, mint korábban. Olvasás nélkül nem tud csendet teremteni magában az ember. Minden évben, amikor szabadságra mentem, vittem magammal egy olyan nagyregényt, amelyet korábban már kétszer olvastam, de harmadszor is érdemes volt elolvasni. Az internet hozzátartozik a mindennapjainkhoz, de szükséges, hogy az ember lekapcsolja magát a világhálóról. A fiatalokat is meg kell győzni arról, hogy természeti, olvasási és olyan közösségi élményekre van szükségünk, amelyeket nem kapunk meg a számítógép előtt ülve. Az olvasmányélmény formálja az ember érzelemvilágát.