közösségi disznóvágás

2019.02.12. 14:00

Tósokberénden őrzik a hagyományt

Ma már egyre kevesebb helyen tartanak hízókat, ezért megcsappant a disznóölések száma is. Talán ennek köszönhető, hogy olyan népszerűek manapság a közösségi disznóvágások.

Tóth B. Zsuzsa

A tósokberéndi hagyományos disznóvágásnak idén is nagy keletje volt, de a munkához is voltak elegen

Fotó: Györkös József

A családok életében egykor nagyon fontos esemény ma minden esetben már a közösségek hagyományőrző programjait gyarapítja, összetartásukat erősíti. Tósokberénden immáron a nyolcadik disznóvágást tartották meg a közösségi házban és udvarán a Tósokberéndért Egyesület szervezésében. A rendezvényen megemlékeztek a városrész egykori böllérjeiről: Farkas Gyuláról, Mesterházi Lajosról, Kovács Lászlóról, Schwarcz Andrásról, Kundermann Lajosról. Tőlük, vagy leszármazottaiktól tanulták a mostani disznóvágáson részt vevő falubeliek is a műveletek fortélyait.

A tósokberéndi hagyományos disznóvágásnak idén is nagy keletje volt, de a munkához is voltak elegen Fotó: Györkös József

Idén egy 160 kilós disznó volt az áldozat, amelyet Tóth József, az egyesület oszlopos tagja bontott szét, számos segítővel. A program hangulatát emelte, hogy a munka egész nap harmonikaszó mellett folyt. Csorba Tamás és Angermayer Tibor egyesületi tagok idén is örömmel húzták a zeneszerszámot, így a munka minden fázisa gyorsabban és jobb kedvvel haladt.

Persze, ebben a kedvező időjárás is közrejátszott. A férfiak a szabadban elkészítették a hurkát, a kolbászt, a disznósajtot és sütötték a töpörtyűt. Az asszonyok pedig a dinsztelt májjal foglalatoskodtak, majd az estebédhez húslevest főztek és a disznóságokat sütöttek.

A frissen fogyasztott ételeken túl jutott tartósításhoz is kolbász, szalonna, sonka. Ezek jól fognak jönni majd az egyesület jövőbeni rendezvényei alkalmával.

A programon részt vett a városrész két önkormányzati képviselője, Rieder András, valamint Dorner László, akik a munkálatokból is részt vállaltak. A képviselők nem érkeztek üres kézzel, „munkagyorsító” itallal emelték a program hangulatát. Estére kiegészült a társaság azokkal, akik nem lehettek jelen a vágáson, de szívesen látott vendégként nótaszó mellett elfogyasztották a vacsorát. A megfáradt dolgozók pedig ekkor elevenítették fel a nap eseményeit.

Másnap az egyesület tagjai meglepték a rászorulókat az elkészült finomságokkal, amelyeket azok nagy örömmel fogadtak el, hiszen a többség nincs abban a helyzetben, hogy hozzájusson ezekhez a falatokhoz. Idén 25 kóstolót terítettek szét a városrészben. Nem először tették, hiszen a tagság több alkalommal támogatott nemes ügyet, így a rászorulók is folyamatosan megtapasztalhatják a Tósokberéndért Egyesület lojalitását, ami a nehezebb sorsú lakótársaikhoz való hozzáállást illeti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában