Meghatározó, egyedülálló

2019.03.20. 14:00

Az alkotás lényegét értékelik a Csomay Kálmán-díjjal

Az év végén, a megyeházán egy fotókiállítást rendeztünk, amelyben Az év balatoni háza 2018-as díjazottait mutattuk be. Az a rendezvény is felhívja, felhívta a figyelmet a mérnöki munkára, az építészetre, ami fontos, mondta Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Önkormányzat elnöke a Csomay Kálmán Építőipari Nívódíj 2019 meghirdetésének alkalmából szervezett sajtótájékoztatón kedden, a Megyeházán.

Juhász-Léhi István

Fotó: Penovác Károly/Napló

Polgárdy Imre szerint a Magyar Építészek Veszprém Megyei Kamarája és a Veszprém Megyei Mérnöki Kamara élen járnak az újításokban és a nívós munkákban, elég csak a Hangvillára gondolni. A megyei önkormányzat szívesen támogatja az ilyen jellegű pályázatokat, mint amilyen a Csomay Kálmán Építőipari Nívódíj is.

Fotó: Penovác Károly/Napló

Zalavári István, a Veszprém Megyei Mérnöki Kamara elnöke azzal kezdte, hogy második alkalommal hirdetik meg a nívódíjat. Úgy vélte, tavaly jól sikerült ezen versengés, hiszen sok jelentkező volt, és idén is hasonló reményekkel vágtak neki a felhívásnak. Nagy eredménynek tartja, hogy a megye összefogott és nívódíjat tudott alapítani. Fontos, hogy ezt a díjat nem emberek kapják, hanem az épület mint alkotás kap egy emléktáblát.

Ez a díj komoly elismerés, odafigyelnek rá, erről is beszélt Somogyi Istvánné, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára, és azt is kiemelte: szívesen állnak minden olyan ügy mellé, amely pozitív. Ez ilyen.

Szabó Zoltán, a Magyar Építészek Veszprém Megyei Kamarájának elnöke elmondta, hogy értékelésük szerint a tavalyi év nagyon jól megalapozta az elismerés szintjét és színvonalát, hiszen nívós és sokrétű pályázatok érkeztek annak ellenére is, hogy első alkalommal került kiírásra. Hozzátette, nagy értéke ennek a pályázati rendszernek, hogy az alkotás lényegét értékeli, a létrejövő beruházás eredményét.

De lássuk a díjat! A nívódíjat Veszprém megye meghatározó és egyedülálló épített alkotásainak díjazására hozták létre, és azon alkotásoknak adható, melyekre a szakma, a lakosság vagy annak valamely civil szervezete tesz ajánlást. Az elismerésre pályázhat maga a tervező, a kivitelező vagy a tulajdonos is. A jelölések beküldési határideje: 2019. május 2. A javaslatokat a Veszprém Megyei Mérnöki Kamara címére postai úton megküldve vagy ugyanitt a titkárságon, személyesen lehet megtenni. A nívódíj odaítéléséről szakmai zsűri dönt, amely az alapítók által delegált 2-2 tagból, illetve a Veszprém megyei főépítészből áll. A díj átadására a szakmai zsűri döntését követően a június 1-jei Építők napja rendezvényen kerül sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában