Videón egy robot baba születése

2019.03.27. 17:30

Ismét sikerrel zárult a Pannon Egyetem Állásbörze

Rekordot döntött a 2019-es Pannon Egyetem Állásbörze, hiszen közel ötven kiállítóval várták az érdeklődőket szerdán a B épületben.

Horváth Virág, Horváth László

dav

Dr. Fehérvölgyi Beáta, a Gazdaságtudományi Kar dékánja köszöntötte a hallgatókat, és nyitotta meg az idei állásbörzét. – Veszprém egy nagyon inspiratív és vállalkozó kedvű város, tudjuk róla, hogy vagy harangoznak, vagy fúj a szél, vagy az egyetemen történik valami, a mai napra ezutóbbi igaz. Egy kicsit az irigység is szól belőlem, mert egy olyan időszakban vagyunk, amikor irigylem a munkaadókat, mert nagyon jó hallgatók közül válogathatnak, és irigylem a hallgatókat, mert nagyon szuper lehetőségekkel néznek szembe – mondta el beszédében dr. Fehérvölgyi Beáta. – Az egyetemnek három fő feladata van: az egyik az oktatás, a másik a kutatás, és a harmadik, hogy hidat képezzünk a hallgatók és a cégek között. Amit a Pannon Egyetem tud adni a hallgatók révén, az az, hogy olyan felkészült hallgatókat kaphatnak a cégek, akik fel vannak vértezve mindenféle elméleti tudással, megtanítjuk őket arra, hogy minőségi munkát adjanak ki a kezükből és ha lehet, akkor képesek legyenek mindig újabb és újabb dolgokat megtanulni.

Grafológiai tanácsadással is várták az érdeklődőket
Fotó: Horváth Virág / veol.hu

Nagyon sok lehetőséget már a felkészülés szempontjából is megadtak a hallgatóknak, plusz programokkal készültek; még az állásbörzét megelőző napokban kommunikációs felkészítő, illetve lámpaláz elleni kurzusokat tartottak az egyetemen. Ezen felül olyan extra lehetőségekből válogathattak a helyszínen, mint az önéletrajz- és motivációslevél-írási tanácsadás, grafológiai tanácsadás, vagy a kifejezetten végzős hallgatók számára berendezett végzős fotózás.

Fotó: Horváth Virág / veol.hu

Gombás Kornél a Pannon Egyetem kommunikációs és marketing referense elmondta lapunknak, hogy rekord számú, közel ötven kiállító volt jelen az idei állásbörzén, és gyakorlatilag mind a gazdasági szféra szereplői, illetve állami szervek is képviseltették magukat, és hozták a nyitott pozícióikat Nagyon sok a visszatérő vállalkozás, illetve vannak olyanok is, akik újonnan csatlakoztak ehhez a rendezvényhez. Elsősorban a jövőjüket jönnek megalapozni az ide látogatók, de nyitottak vagyunk egyrészt azok iránt is, akik még nem végezték el a képzést, vagy csak feltérképeznék a jövőbeli helyzetüket. Ami még extra volt az állásbörzén, hogy nagyon sok területet lefedtek a jelenlévő kiállítók: informatikai, mérnöki, gazdasági mellett a nyelvi kompetenciákat igénylő munkahelyek is megtalálhatók voltak, tehát aki itt Veszprémben tanul, biztos, hogy talált magának nyitott pozíciót.

A CAE Healthcare Kft. csapata a Pannon Egyetem aulájában segített a világra egy robot-babát:

 

Koncz Júlia, 21

Én csak nézelődök, még csak első éves turizmus és vendéglátás hallgató vagyok, még nem láttam olyat, ami számomra érdekes. Grafológusnál voltam eddig, nem gondoltam, hogy hasznos lett, de érdekes információkat tudtam meg tőle.

Horváth Bálint és Ruzsás Dóra programtervező informatikus hallgatók

Igazából nem konkrét állást kerestünk, csak körbenéztünk, hogy mik a lehetőségek a környéken. Sok a szimpatikus lehetőség itt az állásbörzén.

 

Hollósi Levente, 23

Vegyészmérnöki levelező mesterszakra járok, vegyészmérnöki állásokat keresek. Nem annyira labormunkát, inkább a technológiával, vagy az üzemeltetéssel kapcsolatos valamilyen pozíciót, akár vezetői állásokat később. Tudom, hogy itt sok érdekes lehetőséggel találkozhatok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában