A pálinka a gyümölcs lelke

2019.04.02. 11:30

Átvették a közösségi disznóölések helyét a pálinka- és párlatversenyek

A pálinkaversenyt is úgy lehet megnyerni, mint bármilyen más vetélkedést: a jók között a legjobbnak kell lenni.

Molnár Sándor

Béli Géza, a Pálinka Nemzeti Tanács alelnöke

Fotó: Molnár Sándor / Napló

A párlat minőségének mind az ízében, mind az illatában tisztának kell lennie és gyümölcsösnek. Fontos, hogy felismerhető legyen az a gyümölcs, amiből készült, és szépen harmonizáljanak azok az ízek és illatok, amelyek természetes aromával benne vannak a párlatban.

A közelmúltban negyedik alkalommal rendezték meg a Bakonyi Nyílt Pálinka- és Párlatversenyt, amelyre 26 mintát neveztek. A hattagú zsűrit Béli Géza, a Pálinka Nemzeti Tanács alelnöke vezette, aki elmondta, hogy manapság kevés faluban főznek pálinkát, annál több helyen főznek párlatot. Határozottan látszik, hogy kialakult egy réteg, mind a bérfőzetők, mind a magánfőzők között, akik elsősorban a minőséget tartják szem előtt. Szerinte vidéken a párlatversenyek átvették a disznóölések szerepét.

Bátran neveznek

Régen minden háznál volt disznóölés, akár évente többször is, viszont a háztáji gazdaságok visszaszorulásával először csak kevesebb disznót vágtak, aztán már egyet sem. A kistelepüléseken kitalálták, hogy akkor csináljanak közös disznóvágást, de ott meg nem jut mindenkinek a legjobb falatból. Ugyanakkor 2010. szeptember 27. után már szabadon lehetett itthon párlatot főzni.

Béli Géza, a Pálinka Nemzeti Tanács alelnöke
Fotó: Molnár Sándor / Napló

A magánfőzők, az otthon párlatot készítők pedig büszkék azokra az italokra, amit így előállítanak, Városlődön is ennek vagyunk tanúi – vélekedett a szakértő. Kitért arra is, hogy gyakran vannak ilyen versenyek, és a jó helyezést elérők már bátran benevezik a mintáikat a regionális megmérettetésekre is. Ha ott is jó eredményt érnek el, annak már elterjed a híre, és büszkén mutogatják egymásnak az italaikat. Ugyanakkor kiemelte, hogy sajnos sokan nem figyelnek oda a minőségre, és bizony mérgeket adnak másoknak. A pálinkáknak, párlatoknak a párlás során három frakciója van: az elő-, közép- és utópárlat. Az előpárlatban ha benne hagyják az etil-acetátot és az acet-aldehidet, akkor az fejbe üti az embert és három-négy napig kókadt lesz tőle. A középpárlatot fogyasztjuk, az a frakció rendelkezik szép gyümölcsaromákkal.

Mennyi az egy stampedli?

Ha pedig utópárlatos párlatokkal találkozunk, az olyan mintha festékhígítót innánk – hívta fel a figyelmet a veszélyekre. A versenyekről kiderült az is, hogy a gyakorlott párlatminősítőknek nem okoz gondot akár 30, vagy több benevezett minta kóstolása sem. A trükk az, hogy nagyon keveset kell egy-egy mintából lenyelni. Körülbelül 15 mintát lehet úgy megkóstolni, hogy egy stampedli mennyiség jusson be a bíráló szervezetébe. Másrészt nagyon sok vizet isznak közben. Egy egynapos verseny során három-négy liter vizet is elfogyasztanak a bírálók, mert így az alkohol nem tud felszívódni – mesélte. Béli Géza elárulta azt is, hogy személyes kedvencei a berkenyék és az Irsai Olivér szőlőpálinkák. Szerencsés helyzetben van, mert sokféle pálinkát fogyaszthat és mindenkinek azt kívánta, hogy legyen ilyen öröme.

Ha jön egy barátja, vagy jó ismerőse, akkor egy-két pohár finom pálinkával nagyon széppé és derűssé tehetik a napot és a beszélgetést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában