Kék lufikkal vonultak

2019.04.03. 11:30

Felhívták a figyelmet az autizmussal élők helyzetére

A városházától a Petőfi Színházig tartó szimpátiafelvonulással hívták fel a figyelmet az autizmussal élők helyzetére kedden Veszprémben.

Marton Attila

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Az autizmus világnapja alkalmából az utóbbi négy évhez hasonlóan a résztvevők ezúttal is kék lufikkal vonultak fel. A világnap alkalmából este mindkét épületet kék színnel világították meg. A szimpátiafelvonulás előtt a városházán kiállítás nyílt az Autispektrum Egyesület Csillagbusz címmel – az azonos című érzékenyítő mesekönyvhöz kapcsolódva – hirdetett rajzpályázatára érkezett alkotásokból.

A szimpátiafelvonulás résztvevői a Petőfi Színház előtt magasba engedték a lufikat Fotó: Pesthy Márton/Napló

Brokés Judit, az egyesület elnöke elmondta, megyénk óvo­dásainak és kisdiákjainak írták ki a pályázatot, amelyre rajzokat, vagy térbeli színező kiszínezését várták a gyerekektől. A pályázatra több mint 250 alkotás érkezett, mindkét korcsoportból öt-öt pályamű alkotója vehetett át díjat. Ovádi Péter országgyűlési képviselő megnyitójában méltatta az Autispektrum Egyesület tevékenységét, kiemelve, hogy Brokés Judit – aki már az országos szövetség alelnöki tisztségét is betölti – áldozatkész munkájával a szervezet lelke.

Porga Gyula polgármester köszöntőjében arról beszélt, az egyesület tagjai hozzátesznek a városi közösséghez. A városháza aulájában két hétig látható tárlat megnyitóján autizmussal élő gyermekek szüleiből alakult együttes, Lipták Katalin Jeanne, Nyakas Krisztián és Újvári Péter triója működött közre. Az egyesület pólótervező pályázatának győztese László Emese lett, közönségdíjat kapott Mihálykó Bálint.

A Veszprémi Petőfi Színház a világnap alkalmából az esti Esőember című előadására több mint 80 belépőt biztosított az egyesület tagjainak, nézőiket pedig arra kérték, hogy a kezdeményezéshez csatlakozva viseljenek kék színűt ruhát, sálat. A világnap köré szervezett közel kéthetes programsorozat április 5-én, pénteken zárul 17 órakor, ekkor az egyesület irodájában egy autizmussal élő fiatalember, Fekete Gy. Viktor tart előadást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában