Kertbarát Kör

2019.04.04. 16:00

Jubileumot ünnepeltek Zánkán

Méltatta Filep Miklós, Zánka polgármestere az ötven éves múltra visszatekintő Okályi Iván Kertbarát Kört (OIKK) a jubileumi ünnepségen, amelyen emlékparkot és emlékművet is átadtak, a közelmúltban.

Kovács Erika

Taródiné Okályi Erzsébet, a neves kertész lánya, és Filep Miklós polgármester leleplezte az emlékművet, amelyet Okályi Iván emlékére állítottak Zánkán Fotó:

Forrás: Faluház

Mészáros Géza, az OIKK elnöke köszöntője után Filep Miklós polgármester az Iskola utcai emlékpark és emlékhely avatón kiemelte, aktív szerepet tölt be a kertbarát kör Zánka életében, egyebek mellett valamennyi rendezvény szervezéséből kiveszik részüket. Hozzátette, tagjai, mások mellett borászok, kertészek rendszeresen találkoznak, amikor megvitatják tapasztalataikat a termésről, illetve a teendőkről. A köszöntők után a parkban Taródiné Okályi Erzsébet, a neves kertész lánya, és Filep Miklós polgármester leleplezte az emlékművet, amelyet Okályi Iván emlékére állítottak. A Faluházban szervezett ünnepségen mások mellett Varga Zoltán alpolgármester és Takács Ferenc, az OIKK örökös tiszteletbeli elnöke méltatta a félszáz éves kertbarát kört.

Taródiné Okályi Erzsébet, a neves kertész lánya, és Filep Miklós polgármester leleplezte az emlékművet, amelyet Okályi Iván emlékére állítottak Zánkán
Fotó: Faluház

A neves névadóra Osváth Zsolt történész, levéltáros és Hegedűs Attila, egyetemi tanár emlékezett. Az okleveles kertész, egyetemi tanárról egyebek mellett elhangzott, 1936-tól Balatonfüreden az első magyar kertészeti felügyelőséget vezette, és megszervezte a Balatoni Gyümölcstermelők Egyesületét. Vezetésével kezdődött a Balaton-felvidék mandulafásítása. Dolgozott Balatonakaliban, Zánkán családi nyaralójuk volt, és utóbbi településen temették el. A jubileumon Nagyrónai László borász mutatta be az OIKK ünnepi borát, amit meg is kóstolhatott a közönség. A kertbarát kört ünnepi műsorral köszöntötte a Magyar Tenger Népdalkör, az Életmód Klub, az Őszirózsa Nyugdíjas Klub, a Honismereti Kör, a Nőklub, a Bokafogó Néptáncegyüttes, a Nevesincs Színjátszókör. Bemutatták a tablót, amit Böhm Tamás, a Faluház egyik vezetője készített erre az alkalomra, majd Böhmné Kocsis Szilvia felidézte, szülei, Kocsis Ervin és Kocsis Ervinné 50 éve, 1969-ben alapították meg, illetve vezették a kertbarát kört. -Talán az ő érdemük is, a mostani jubileum, tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában