pályaválasztás előtt

2019.04.15. 11:00

Nyitott kapukkal várták a diákokat a szakmák éjszakáján Veszprémben

Pénteken este 18–22 óra között hazánk mind a 44 szakképző centruma nyitott kapukkal várta a pályaválasztás előtt álló felső tagozatosokat, hogy a diákok bepillantást nyerhessenek abba, hogy az adott intézmény tagiskoláiban milyen szakmákat lehet megtanulni.

Őrsi Ágnes

Lenyűgöző kilátások és lehetőségek. Évről évre egyre több diák vesz részt a szakmák éjszakája rendezvényein Fotó: Nagy Lajos

A Veszprémi Szakképzési Centrum fennállása óta negyedszer szervezte meg a szakmák éjszakáját. Nyolc tagiskolájának közös megnyitójára idén a Gulkai László vezette Jendrassik–Venesz Szakgimnáziumban került sor.

A jókora épületegyüttes központi helye a fórum, ahol 250 általános iskolás foglalt helyet. Schindler Lászlóné, a VSZC főigazgatója kiemelte, hogy ezúttal országosan több mint 400 intézmény mintegy 160 településen várta az általános iskolásokat, rengeteg programmal. Veszprémben is évről évre nagyobb lesz a rendezvény; az első évi négy helyszín helyett nyolc, az akkori ezer érdeklődő helyett mintegy kétezer-ötszáz látogató várható a tagiskolákban, az akkori tizenöt helyett már harminchét általános iskolával összefogva.

Lenyűgöző kilátások és lehetőségek. Évről évre egyre több diák vesz
részt a szakmák éjszakája rendezvényein Fotó: Nagy Lajos

Ovádi Péter országgyűlési képviselő azzal üdvözölte a rendezvényt, hogy a látogatás eredményeként minél többen találjanak rá hivatásukra, hiszen ma óriási szükség van jó szakemberekre. Porga Gyula polgármester az összefogást köszöntötte, amelynek révén a nagyszabású szakmabemutató létrejöhetett. A jendrás diákok műsora után kezdetét vette a szakmák éjszakája, amit egymás után két-három évben is érdemes megnézni, mert csak a helyszínek azonosak, a program mindig más, mindig több és érdekesebb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában