az év legjobb hete lesz?

2019.04.15. 14:00

Ötvenéves a Veszprémi Egyetemi Napok

Április 29-től május 4-ig tart idén a jubileumi Veszprémi Egyetemi Napok (VEN) a Pannon Egyetemen.

Horváth Virág

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Balassa Gergő, a VEN főszervezője a sajtótájékoztatón elmondta, az idei esemény az elmúlt évekhez képest sokkal erősebb felhozatallal várja a fesztiválozókat mind fellépők, mind versenyzők terén. A korábbi VEN-ek szerkezetét úgy szeretnék módosítani, hogy az Veszprém polgárainak és az egyetemistáknak is pozitív változás legyen. A csapatműsorokat mindenki által ingyenesen elérhető helyszínre teszik át, valamint a hagyományos csapatfelvonulást is könnyebben megközelíthető helyről indítják. Ahhoz, hogy ezek a változások mindenki számára előnyösek legyenek, lakossági fórumokat terveznek. Veszprém nagy hagyományokra épülő jubileumi egyetemi napjainak keretében jótékonysági akcióval is készülnek a szervezők.

 

Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora kiemelte, ma talán nem érthetjük, micsoda jelentősége volt a történelmi ismeretek fényében annak, hogy 1969-ben megvalósulhatott az országban először Veszprémben az egyetemi napok. – Ez valódi „veszprémikum”, amely túlélte a történelmi változásokat.

Az év legjobb hete elé nézünk – kezdte Ovádi Péter országgyűlési képviselő beszédét. A VEN fővédnöke elmondta, ilyenkor lehet és kell egyénből csapattá kovácsolódni. A régióban ez az esemény indítja el a fesztiválszezont, ez az a hét, ahol a város és az egyetem összefonódik.

A Veszprémi Egyetemi Napok csapatai és diákrektorjelöltjei is bemutatkoztak: a DzsuVENdzsi képviseletében Makk Patrícia; a csVENpiönsz jelöltje, Horváth Carmen; az AquaVEN népes csapatából Horváth Ádám; valamint Katona Richárd a tVENties csapatból.

A Pannon Egyetem B épülete előtt felállított VEN-szelfipont már azt jelzi, hogy hamarosan kezdetét veszi az egyetem legnagyobb fesztiválja. Az idei esemény sok változtatása mellett nagy gondot fordítanak továbbra is a hagyományok ápolására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában