Nyelvet, nyitottságot taníthatnak

2019.06.01. 07:00

Idén is jönnek külföldi cserediákok Veszprém megyébe

Nyáron 14 országból több mint száz cserediák érkezik Magyarországra a 2019/2020-as tanévre az AFS Nemzetközi Csereprogram Alapítvány szervezésében.

Laskovics Márió

A hazánkba érkező cserediá­kok, elsősorban thaiföldi és török középiskolások számára toboroz önkéntes családokat a megyéből is a világ legnagyobb és legrégebbi nemzetközi diákcsere-szervezete, az American Field Service (AFS), amely július közepéig várja azon családok jelentkezését, amelyek szívesen befogadnának egy cserediákot a következő tanévre.

A Nemzetközi Vöröskereszt után a világ második legnagyobb önkéntes szervezeteként számontartott AFS 2015-ben ünnepelte alapításának 100. évfordulóját, hazánkban 1990 óta működik. A nonprofit diákcsere-szervezet 80 országban mintegy 40 ezer – hazánkban négyszáz – önkéntes munkáját koordinálja, s eddig több mint kétezer magyar diák csereévét és nagyjából ugyanennyi külföldi diák magyarországi tartózkodását szervezte meg. Az AFS révén több mint 80 ország 13 ezer diákja vesz részt minden évben 3–11 hónapos külföldi tanulmányúton, s eddig világszerte több mint 400 ezer középiskolás és fiatal felnőtt tanulhatott külföldön, ahol önkéntes befogadó családoknál éltek és helyi iskolákban tanultak.

Két nyelv, közös nevező: a tanulás, a kulturális kíváncsiság. Az AFS idén elsősorban thaiföldi és török középiskolások számára toboroz önkéntes családokat a megyéből
Fotó: AFS Magyarország

Az AFS tájékoztatása szerint a megyében tanuló külföldi diákok és az innen kiutazó középiskolás „nagykövetek” évről évre Veszprém jó hírét öregbítik szerte a világban: ebben a tanévben hat megyei diák tanul külföldön: Kolumbiában, Dániában, Franciaországban, Németországban, az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban. Veszprémben pedig jelenleg egy argentin középiskolás diák ismerkedik a magyarországi élettel és kultúrával.

A legelőnyösebb indok egy külföldi cserediák befogadására, hogy tulajdonképpen így házhoz jön az anyanyelvi „tanár”, és a család szinte észrevétlenül tanulhat meg és gyakorolhat egy idegen nyelvet. A fogadó családok általános tapasztalata szerint már a kisiskolás gyermekeik számára sem jelent kihívást, ha más nyelven kell folyékonyan kommunikálniuk. A fogadás ugyanis sokat segít abban, hogy a gyerekek valódi, élő kommunikációra használják az idegen nyelvet, és így az iskolában szerzett nyelvtudást alkalmazni tudják a mindennapokban is. A szüleik számára pedig megnyugtató, hogy a gyerekek a biztonságos otthoni környezetben tanulnak nyelvet.

– Sokakban felvetődik, hogy szeretnének eljutni a világ egyik távoli pontjára, szeretnének beszélni az ottaniakkal, megtanulni a nyelvüket, megismerni a kultúrájukat. Aki cserediákot fogad, annak ez megadatik. Általa kinyithatjuk a nagyvilágot a családunk előtt: új ételeket próbálhatunk ki, új szavakat tanulhatunk meg, és életre szóló barátságokat köthetünk olyan emberekkel, akikhez különben nem sok közünk lenne – mondta Vajda Ágnes, az AFS Magyarország nemzeti igazgatója.

A Balatonalmádiban élő, háromgyermekes Scheiné Mészáros Csilla elárulta, hogy 2016 augusztusában fogadták be egy tanévre az argentin Henrit, és nagyon izgalmasnak tartották, hogy a családjuk részévé válik egy teljesen más kultúrából érkező gyerek.

– Szerettük volna érdekessé, színessé tenni Henri számára az itt töltött időt, ezért rengeteg közös programot szerveztünk, és megmutattuk neki Magyarország szépségeit. Ennek köszönhetően mi is sokkal nyitottabbak lettünk, újra felfedeztük és megismertük a saját hazánkat, a csereév kimozdított minket a megszokott életünkből, változatossá és izgalmassá téve azt. A legnagyobb büszkeség és öröm akkor ért bennünket, amikor a Lovassy gimnázium évzáróján Henri mondta a beszédet, méghozzá papír nélkül, magyarul. Csodálatos volt, könnyeket csalt a szemekbe – idézte fel emlékeit Scheiné Mészáros Csilla, s még megjegyezte: – Sokat tanultunk Henritől. Ő nagyon laza, optimista szemléletű gyerek, soha nem idegeskedett és nem rohant sehová. Ezt a felfogást igyekeztünk mi is a magunkévá tenni.

Tavalyi fotónkon a pápai szervezet akkori körzetvezetője, Dabóczy Orsolya és indonéz cserediákja, Sahrul Gunawan
Fotó: Laskovics Márió

A külföldi diákot fogadni szándékozó családok az AFS budapesti irodájához vagy megyei önkénteseihez fordulhatnak, illetve a honlapon szerezhetnek információkat. Az önkéntes családok számára az AFS támogatást nyújt, amely a diák utazási költségeit, iskolai étkezését, betegség- és baleset-biztosítását, gyógyszereit fedezi. A cserediákok fogadásának nincsenek szigorú követelményei, fontos azonban, hogy a család azért döntsön emellett, mert kíváncsi egy más országból érkező emberre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában