verseny

2019.06.17. 07:00

Megmérettettek a Sümeg környéki lánglovagok

Az idén 130 éves Sümegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület (ÖTE) közösségi tűzoltónapra hívta a környékbeli lánglovagokat.

Tóth B. Zsuzsa

A zalahalápi óvodások elsők lettek kategóriájukban, de az iskolások is remekeltek Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Az esemény színes felvonulással kezdődött, majd a megnyitóünnepségen Végh László polgármester úgy fogalmazott, hogy ünnepnap, amikor fennállása 130. évfordulóját ünnepli a helyi tűzoltóság, amelynek tagjai a város és a környék lakosaiért dolgoznak.

Mint mondta, hálát és köszönetet érdemelnek ezért, és mert a fiatalokat oktatják. Közéleti tevékenységük miatt szintén megbecsült tagjai a társadalomnak.

Az ünnepségen Bogdán Zoltán, Sümeg ÖTE-parancsnoka 30 éves, Gáspár Péter Sümeg ÖTE-elnökségi tagja 25 éves, Cserép Tamás, ÖTE-tag 10 éves szolgálati érmet vehetett át. A tűzoltóversenyen gyermek, ifi és felnőtt kategóriákban mérettek meg a résztvevők.

A feladatok között száraz és vizes kismotorfecskendő-szerelés szerepelt, majd váltófutás, staféta várta a versenyzőket palánkkal, gerendával, kúszófolyosóval és két tömlő összekapcsolásával.

Osztottsugár-szerelésből első helyezett lett gyermek lány kategóriában a csabrendeki csoport, fiúban a devecseri, míg másodikok a zalagyömörőiek. Ifjúsági fiú kategóriában a Zalahaláp csapata nyert, felnőtt nőiben a kővágóörsi hölgyek, férfiben a tótvázsonyiak. Másodikok itt a zalahalápiak, harmadikok a csabrendekiek lettek.

A zalahalápi óvodások elsők lettek kategóriájukban, de az iskolások is remekeltek Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Percenkénti 400 literes motorfecskendő szereléséből a felnőtt férfiak közül a legjobban a monostorapátiak teljesítettek, a 800 literes kategóriában a lányok és a fiúk között is a csabrendekiek remekeltek, ifjúsági fiú kategóriában az elsők a zalahalápiak lettek.

A felnőtt férfi kategóriát Tótvázsony csapata nyerte, a második a csabrendekiek csapata, harmadik a monostorapáti csapat, negyedik a sümegi lett.

Az 1300 literes kategóriában a felnőtt nők között a kővágóörsiek remekeltek, a férfiak között a csabrendekiek, másodikok pedig a zalahalápiak lettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában