Szokatlan a vízszintemelkedés

2019.06.01. 07:00

Zúdul le a Balaton vize a Sió-zsilipen

Az elmúlt hetek csapadékos időjárása pótolta a mezőgazdasági területek vízhiányát és feltöltötte a Balaton medrét is. Olyannyira, hogy a jelenlegi 125 centiméteres vízszint öt centivel már meghaladja a nyári félévre meghatározott szabályozási értéket, így a vízügyi szakemberek a Sió-zsilip kinyitása mellett döntöttek.

Sági Ági

– Május 27-én, délután nyitottuk meg a Sió-zsilipet, egy­előre azonban csak szabályozó vízleeresztés történik. Ez másodpercenként körülbelül hét köbméternyi víz leeresztését jelenti. Ez a mennyiség – ha szükséges – jelentősen növelhető – mondta el Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság sajtóreferense.

Hozzátette, hogy ebben az időszakban a Sió-zsilip nyitása szokatlan, hiszen május elsejétől a meleg és a párolgás miatt általában a vízszint csökkenésével kell számolni.

– Szokatlan a vízszintemelkedés, és annak gyorsasága is. Az előrejelzések szerint ráadásul további esőre is számítani kell, akár szélsőségesen sok csapadék is hullhat, ezért a szakembereink folyamatosan figyelik az előrejelzéseket, és beavatkoznak, ha indokolt – tette hozzá Siklós Gabriella.

Megtudtuk azt is, hogy bár a tó jelenlegi vízszintje a szabályozási szintnél kissé magasabb, gondot csak tartós, erős északnyugati szél esetén okozhat. Ilyenkor fordulhat elő, hogy az északi és déli part között jelentősebb vízszint- különbség alakul ki, és a Balaton a déli parton kibillen a mederből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában