az óvodában is korszerűsítettek

2019.08.26. 07:00

Kínálják a kitűnő magyar termékeket: termelői piacot adtak át a Nivegy-völgyben

Mintegy 27 millió forint beruházással, amelynek 85 százaléka uniós támogatás, termelői piacot adtak át Szentantalfán, ahol ebből a pénzből az óvodában is korszerűsítettek.

Kovács Erika

Fotó: Balogh Ákos/Napló

A piacon péntek délutánonként árusítanak a gazdák.

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Ünnepnek nevezte az átadást Kontrát Károly miniszterhelyettes és a térség országgyűlési képviselője, aki azzal érvelt, hogy a falu ismét gyarapodott egy fontos közösségi térrel, illetve piaccal, ahol a helyi termelők a kitűnő, a világon is versenyképes magyar árut tudják kínálni. Örömmel beszélt arról, hogy a kormány, illetve az unió tudta támogatni ezt a programot, a piac létrehozását, amely fontos a helybelieknek és gazdáknak. Másfelől kitűnő helyszíne lehet a beszélgetéseknek, találkozásoknak. A képviselő üdvözölte az óvodai felújításokat is. –Szentantalfa fejlődik, gyarapodik, a lakosság száma nő, a Nivegy-völgye gyönyörű része az országnak, fogalmazott Kontrát Károly, majd aláhúzta, a falu, illetve a térség gyarapodását továbbra is segíti.

Fotó: Balogh Ákos/Napló

 

-Felújítottuk 2014-ben a faluházat, és a beruházás közben arra gondoltunk, mi lenne, ha az udvar tágas terét is hasznosítanánk? – idézte fel a kezdeteket Kiss Csaba, Szentantalfa polgármestere. Aztán három évvel ezelőtt egy vidékfejlesztéses pályázattal nyertek támogatást a piac kialakítására, és az óvodában korszerűsítésre. A piacot egyben közösségi helyszínként is működtetik, ahol rendszeresen szerveznek programokat. Ferenczy Gábor, a Pro Veszprém Nonprofit Kft. ügyvezetője üdvözölte a Nivegy-völgyi fejlesztéseket, és kiemelte, kitűnő az együttműködésük Szentantalfával.

A mostani, uniós támogatásból megvalósult beruházásokról közölte, az óvodában a régi, elavult energiafaló gépeket újakra cserélték, és több új berendezést is vásároltak. Napkollektort helyeztek el a tetőn, és új elszívót vettek. A faluház udvarán pedig termelői piacot alakítottak ki, ahol tíz gazda kínálhatja terményeit, és itt egy árusító faházat is elhelyeztek. Az átadás alkalmával Kaszap Attila és muzsikus barátai szórakoztatták a megjelenteket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában