Családtörténeti krónika

2019.10.07. 07:00

Kerecsényi Zoltán fotók segítségével kalauzolt a múltba Pápán

Kerecsényi Zoltán városi képviselő, lokálpatrióta családtörténeti összefoglalót tartott régi és új fényképei mentén a városi könyvtár sorozatában.

Laskovics Márió

Kerecsényi Zoltán előadására szépszámú érdeklődő gyűlt össze a városi könyvtárban

Fotó: Laskovics Márió/Napló

Huszonegyedik rendezvényével folytatódott a Jókai Mór Városi Könyvtár Pápai Családi Fotóalbumok című sorozata. Ezúttal Kerecsényi Zoltán városi képviselő, az Elsősorban pápai – Városbarát Egylet ügyvivője osztotta meg emlékeit Szabó Rita könyvtáros, valamint Horváth Lászlóné és Vennes Györgyné közreműködésével múlt csütörtökön a telt házas előadóteremben.

Kerecsényi Zoltán kisgyermekkora óta jár a könyvtárba, érdeklődik a helytörténet iránt, vesz részt kulturális rendezvényeken, jó pár pápai vonatkozású kiadványa jelent már meg, több emlékjel állítása fűződik a nevéhez – mondta köszöntőjében Szabó Rita könyvtáros.

Az előadó főleg olyan archív felvételeket mutatott be családi – apai és anyai – ágáról, s osztott meg azokhoz fűződő sztorikat, információkat, amelyek helytörténeti szempontból sem utolsók. Pár régi fotófelvételhez kézzel fogható tárgyi emléket is szemléltetett. Például anyai nagyapja hagyatékából azt a régi fapipát, amelyen a néhai pápai esztergályosmester, Bőhm Samu neve, „védjegye” olvasható, vagy azt a Károli-féle Bibliát, amely már több mint százhetven éves.

Fotó: Laskovics Márió/Napló

Mint mondta, apai nagymamájának testvérbátyja, a néhai ismert pápai lokálpatrióta-fotóriporter, Szóllás László készített már egy családtörténeti összefoglalót évtizedekkel ezelőtt, amely számára sok tekintetben „mankó”.

A bemutatott fotók segítségével Kerecsényi Zoltán felvillantotta elődeinek élettörténetét, részleteket osztott meg a Kerecsényi család régmúltjából, a magyar honfoglalásig visszavezethető, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyéhez fűződő gyökerekről, a nevesebb rokonokról, a reformáció időszakában protestált, aztán „hétszilvafásokká” lett, a földdel, a földért élő Pápa környéki, elsősorban marcalgergelyi, nemesszalóki lutheránus elődei életkrónikájából.

Kerecsényi Zoltán előadására szépszámú érdeklődő gyűlt össze a városi könyvtárban
Fotó: Laskovics Márió/Napló

A megsárgult, öreg fotók mellett olyan újabbakat is mutatott Kerecsényi Zoltán, amiken például a hozzá közel álló Huszár János, H. Szabó Lajos, Kövy Zsolt, Szalai Antal, Móring József, Molnár Zsigmond, Gömbös Károlyné is szerepelt. Mint mondta, ezen egykori helytörténészek, lelkipásztorok, pedagógusok alakját, emlékét máig jó szívvel őrzi, sokat köszönhet nekik.

Végül a közönség figyelmébe ajánlotta a 2015-ben megjelent, Magyarnak lenni – pápainak lenni című kötetét, amelyben a vetített képes előadás során családi és közösségi múltjával kapcsolatosan elhangzott részletek és képanyagok egyaránt fellelhetők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában