huszonegy éves hagyomány

2019.11.10. 17:20

Márton-napot ünnepeltek Balatonkenesén

Szombaton délután ünnepelték a településen a Márton-napot. A rendezvénynek a Kultúra Háza adott otthont.

Horváth Virág

Fotó: Horváth Virág/Napló

A Márton-napi családi nap a NABE és a közművelődési intézmény szervezésében valósult meg. A rendezvényen a kicsik is megismerhették a Márton-naphoz kötődő legendákat és népszokásokat, majd a település óvodásai Márton-napi vásár címmel tartottak zenés műsort.

A Kippkopp Óvoda apróságai mutatták be Márton-napi műsorukat Fotó: Horváth Virág/Napló

A rendezvényen a Nők a Balatonért Egyesület tagjai házi készítésű süteményekkel, finom ételekkel kínálták a vendégeket, a bevételből az egyesületet támogathatták a résztvevők, hogy a NABE a balatonkenesei és balatonakarattyai gyerekeknek a továbbiakban is színvonalas programokkal készülhessen.

Thury Attiláné, a NABE helyi csoportvezetője elmondta, kézműves foglalkozásokkal, tréfás játékokkal, étellel és itallal készültek az ünnepi családi délutánra.

– Ez már hagyomány, véget érnek ilyenkor a mezőgazdasági munkálatok, tehát ez tulajdonképpen egy tél előtti, őszt lezáró program. A NABE helyi szervezete jövőre ünnepli a 25 éves fennállását, a Márton-napi programot pedig már 21 éve minden évben megszervezzük. Én húsz évig voltam a településen óvodavezető, ezért is áll hozzám közel az ifjúság szórakoztatása, és a környezetvédelemre nevelés is fontos szerepet játszik az egyesület munkájában – mondta el a Napló kérdésére Thury Attiláné.

A rendezvényen a Mesetarisznya Bábszínház és Játszóház és a Kippkopp Óvoda működött közre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában