rekonstrukció pápán

2019.11.20. 11:00

Megújul a járda a Második utcában

Csaknem 600 méter hosszan megújul a járda a Második utcában. A rekonstrukció a tókerti utca mindkét oldalát érinti.

Polgár Tibor

Rádi Róbert, a Pápai Városfejlesztő Társaság ügyvezetője elmondta: a régi, rossz állapotú járda elbontása után közel 800 négyzetméternyi térköves gyalogutat építenek meg. Az utca keskenysége miatt az átlagosnál nehezebben megvalósítható beruházás 20 millió forintba kerül, a költségeket az önkormányzat saját forrásból fedezi. Bakos László, a városrész önkormányzati képviselője megerősítette, a Második utcára ráfért a járdafelújítás.

Áldozó Tamás, Pápa polgármestere megjegyezte, 2015 óta a tizedik járda újul meg a Tókertben. A tizenegyedik a Gróf út gyalogosfelülete lesz a következő év elején, erre pályázati támogatást nyert el a város. Emellett 2019 első felében Kéttornyúlakon és az Áchim András utcában ugyancsak tervez járdarekonstrukciót az önkormányzat, Áldozó Tamás pedig az elmúlt esztendők gyakorlata szerint továbbra is szeretné, hogy évente összesen (legalább) 100 millió forintot fordítsanak Pápán erre a célra.

A polgármester kiemelte, célul tűzték ki, hogy a lakótelepeken is megkezdjék a közlekedési infrastruktúra megújítását, ami már az itteni parkolók bővítésére, illetve újak építésére is kiterjed. Áldozó Tamás úgy fogalmazott, jó esély van arra, hogy a város 2020-as költségvetésében helyet kapjon az Igal-lakótelepi parkoló kialakítása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában