vissza a társadalomba

2019.12.20. 11:30

A Befogadás Házából veszprémi albérletekbe költöztek

Több mint egy éve működik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat utcán élő hajléktalan embereket segítő komplex programja Veszprémben.

Juhász-Léhi István

Szaller Péter számolt be a hajléktalan embereket segítő veszprémi programról

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Az Elsőként lakhatást program 2020. május 31-ig segíti a 99,45 millió forintos európai uniós forrás felhasználásával a Jutasi úti Befogadás Háza a hajléktalan embereket.

Az ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatón elhangzott, húsz hajléktalannak teremtett lakhatást albérletben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tavaly augusztusa óta. Szaller Péter a szeretetszolgálat veszprémi koordinátora hangsúlyozta, hogy a hajléktalanok egy részének a gondozását a 99,4 millió forintból nem intézményi szinten oldották meg, hanem albérlethez juttatták őket.

Kiderült: a programban részt vevők orvosi vizsgálaton estek át, majd szakemberek tettek javaslatot arra, kik alkalmasak a segítségre. Tavaly augusztusban aztán húsz nehéz sorsú ember feje fölé került fedél, akiknek kezdésként – ahol arra szükség volt – bútorral rendezték be a szobájukat, és a háztartási gépek mellett ruhákat, tisztítószereket vettek nekik. A kezdeti húszból egy fő nemrég kilépett a programból, ő Veszprémen kívül kezdett új életet, és nem került vissza az ellátásba.

A szakember beszélt arról is, hogy közülük tizenketten oktatási programban vettek részt. Nyolc hónapon át tartó képzésükben szerepelt egy hat elemből álló életvezetési oktatás és két szakmára való felkészítés. A jövőben lehetnek állatgondozók segítői vagy OKJ-s bizonyítvánnyal parkgondozók.

Szaller Péter számolt be a hajléktalan embereket segítő veszprémi programról
Fotó: Pesthy Márton/Napló

Szaller Péter azt is kiemelte, hogy a programban részt vevőket nyolctagú csapat segíti. Négy szociális munkás tartja velük a kapcsolatot naponta és hetente, akik támogatják a volt hajléktalanokat, hogy sok év utcán élés után ismét megtanuljanak háztartásban élni, gazdálkodni a fizetésükkel, intézni az ügyeiket.

Az albérletet piaci áron bérlik, ám mint azt a szakember elárulta, nem adták könnyen az albérleteket, amikor kiderült, kikről van szó.

A program célja, hogy ezeket a hajléktalan embereket visszavezessék a társadalomba, állást találhassanak, tudjanak magukról gondoskodni, fogalmazott Szaller Péter, aki elmondta azt is, hogy ezen program keretében 2020. május 31-ig segíthetik a hajléktalanokat a tervezett támogatásokkal, de reményeik szerint közülük többen a támogatást követően meg fogják állni a helyüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában