Kék szalag a végzős tanulóknak

2019.12.17. 16:00

A Kisfaludy Sándor Gimnázium diákjait ünnepelték a szalagavatón

A Kisfaludy Sándor Gimnázium szalagavató ünnepségén két végzős osztály diákjai kapták meg a kis kék szalagot a Kisfaludy művelődési központban. Azokat a szalagokat, amelyeknek a gimnazisták életében, a középiskolai tanulmányokban is nagy szerepe van. Egy aprócska jel, amely emlékeztet a kötelezettségekre és a felnőtté érés egyik szimbóluma is.

Tóth B. Zsuzsa

Pintér Zoltán osztályfőnök kedves szavakat adott útravalóul diákjainak a szalag feltűzése közben

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A szalagavatón Végh László polgármester úgy fogalmazott, hogy ez az alkalom egy felemelő ünnep, a kis kék szalag jelentése az összetartozás.

– Az életben az összetartozásnak kialakulnak kis körei. Az ember beletartozik egy családba, aztán egy településbe, ahova odaszületik. Bekerül az iskolába, amely kiemelt helyet foglal el az életében ilyen szempontból. Fél év van hátra a közös életből, ez pedig előrevetíti a búcsúzást. Ha összetartozásról beszélünk, akkor ez nem lesz soha igazi búcsú. Tartozzatok össze az osztállyal, iskolával és Sümeggel, találkozzatok itt öt évente legalább. Mindig érezzétek, amit a gimnáziumtól és a várostól kaptatok. A kék szalag pecsétet üt az összetartozásra. Kicsit hasonlóképpen, mint egy nemzet lobogója. Végképp jelképezi az összetartozást és maradjon is ez meg – mondta a polgármester.

Szeidlné Lakos Éva igazgató arról beszélt, hogy ezen a napon az uralkodó érzés a szeretet.

– Gyerekek voltatok még, amikor először találkoztunk a tanévnyitón. Lassan megismerkedtünk, sok közös élményt szereztünk. Kicsit félve említem meg a matekórákat, de remélem, sokaknak az is az élmények közé tartozott. Mostanra a gyermeki lélek megmaradt, de már felnőtt külső takarja. Ez a kettősség néha bonyolulttá teszi az életet, de így van ez jól. Szépek vagytok és okosak, mindannyian másban tehetségesek. Örülök, hogy a mai ünnep még nem a ballagás, még nem kell búcsúzni. Felszabadító érzés köztetek lenni. Átadni a szakmai tudás mellett a tapasztatunkat, a tanácsokat, amelyekkel megóvhatunk benneteket. Ma egy kis szalagot kaptok, amely annak jelképe, hogy sikerrel teljesítettétek a feladatokat – mondta az igazgató, és azt kívánta, hogy a végzősök vegyék jól az akadályokat. Vegyék hasznát a gimnáziumban szerzett ismereteknek, dobbanjon nagyot a szívük húsz év múlva is, ha belépnek az intézmény kapuján.

Az alsósok nevében Szalai Luca 11. C osztályos tanuló köszöntötte a végzős diákokat.

– Most egy mérföldkőhöz érkeztetek. Az iskola biztonságot adott, segített, hogy kibontakozzanak képességeitek. Nemsokára itt lesz az érettségi, a továbbtanulás, vagy a munka világa. Arra kell törekednetek, hogy a választott hivatást szívvel és lélekkel csináljátok.

Tanácsolom, hogy próbáljátok felfedezni a benneteket rejlő erősségeket és jó tulajdonságokat, amelyek megnyitják az utat a jövő felé – mondta Luca.

Pintér Zoltán osztályfőnök kedves szavakat adott útravalóul diákjainak a szalag feltűzése közben
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A végzős osztályok nevében Berkovics Hanna 12. A. és Takács Panna 12. C. osztályos tanuló mondott beszédet.

– Különleges nap a mai, amikor mindenki minket ünnepel, amikor középiskolás éveink lassan véget érnek. A mi szívünk is díszbe öltözött, a zene csak nekünk szól. Ma megmutathatjuk mindenkinek, hogy együtt többet tudunk kihozni magunkból, mint máskor. Az osztály nem mindig volt összetartó, de most ezek nem számítanak, az összezördülések. Lényeg, hogy ha majd később találkozunk, emlékezzünk rájuk. Mindannyian változtunk az elmúlt években, jellemfejlődésünkben tanárainknak is nagy szerepük volt. Köszönjük áldozatos munkájukat. Osztályfőnökeinkhez is bármikor fordulhattunk, szüleink szintén támogattak, biztattak minket és hittek bennünk. Köszönjük, hogy minden erejükkel azon dolgoztak, hogy céljainkat elérhessük. A szalagra pillantva pedig eszünkbe jut, hogy nemsokára elmegyünk. De ma este legyünk vidámak – mondták a búcsúzó diákok.

A szalagtűzéseket követően a gimnázium végzősei adtak műsort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában