Megkezdődik a helytörténeti monográfia előkészítése

2019.12.13. 07:00

Hulladéklerakó, V-busz, Veszprém Aréna és lift a várban: ezekről döntött a veszprémi közgyűlés

Az önkormányzati busztársaság járműbeszerzéséről, a várlift műszaki tartalmáról és a Veszprém Aréna állami tulajdonba adásáról is döntött a közgyűlés csütörtöki ülésén.

Marton Attila

busz helyijárat illusztráció

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Hartmann Ferenc (MSZP–LMP–Párbeszéd) frakcióvezető napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy 4500 tonna éves kapacitású hulladékfeldolgozó épülhet Veszprémben sajtóhírek szerint. Porga Gyula (Fidesz–KDNP) polgármester cáfolta a hírt. Kiemelte, egy KEHOP-pályázatból két fejlesztés valósul meg Veszprémben: a Jutasi úti lakótelepen hulladékudvart alakítanak ki, és korszerűsítik a VKSZ Zrt. Kistó utcai telephelyén működő válogatót.

Támogatta a testület a V-Busz Kft. buszbeszerzését. Eszerint a társaság 43 szóló és hét csuklós buszt vásárol csaknem 475 millió forintért, banki hitelből.

Katanics Sándor (DK–Szakszervezetek) azt javasolta, a V-Busz Kft.-t egy független céggel világíttassa át az önkormányzat, míg Gerstmár Ferenc (MSZP–LMP–Párbeszéd) arról beszélt, hiába a szolgáltatóváltás, a kitűzött célokat nem sikerült teljesíteni idén: nem emelkedett az utas­szám, és nem állítottak forgalomba új autóbuszokat.

Porga Gyula elmondta, kockázatos döntést hoztak, amikor létrehoztak egy önkormányzati céget a közösségi közlekedés ellátására. Vélekedése szerint a szolgáltatásváltás jelentős javulást hozott a tömegközlekedés minőségében, ugyanakkor elismerte, hosszú távon tovább kell emelni a jelenlegi színvonalat.

A testület döntött arról, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonába kerül januártól a Veszprém Aréna. A közgyűlés határozatlan időre megerősítette Mészáros Zoltánt a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatójaként, és a társaság igazgatósági tagjává választották Navracsics Tibort. A képviselők arról is döntöttek, hogy további öt évig Temesvári Balázs irányíthatja a VKSZ Zrt.-t.

A Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekarral bővül Veszprém kiemelt művészeti együtteseinek köre, amelybe a Mendelssohn Kamarazenekar, a Veszprém Táncegyüttes, Veszprém Város Vegyeskara, a Liszt Ferenc Kórustársaság és a Gizella Nőikar tartozik.

A testület döntött a várlift műszaki tervéről is: a lifteket egy külső toronyban helyezik el, ami nem zavarja a látképet, és megmarad a várhegy oldalán lévő növényzet is.

A liftetaDeák Ferenc utcáról lehet majd megközelíteni Illusztráció: önkormányzat

Brányi Mária (Fidesz–KDNP) alpolgármester elmondta, a várlift építése 2020-ban kezdődhet el.

Hídon juthatunk át a felvonóból a várba Illusztráció: önkormányzat

Megalakult a várostörténeti monográfia szakmai előkészítésével és koordinálásával megbízott Veszprém Várostörténeti Monográfia Munkabizottság. A tizenegy tagú testületet Porga Gyula vezeti, és kulturális intézmények delegálják a tagjait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában