Közlekedési fejlesztések

2019.12.01. 11:00

Balatoni bringautak újulnak meg, átépítik a veszprémi déli elkerülőt

A közúti és a kerékpáros közlekedést érintő felújításokról is beszélt Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára és Nagy Róbert, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. vezérigazgatója az M7-es autópálya és a 710-es számú főút csomópontja, valamint a bekötőút átadásán Balatonakarattyánál november 29-én pénteken.

Kovács Erika

Kontrát Károly belügyi államtitkár aláhúzta, a Balaton északi partján élők régi vágya volt a mostani beruházás

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Mosóczi László, az ITM államtitkára rámutatott, kiemelten kezeli a kormány a fenntartható gazdasági növekedést, a magas szintű közlekedési hálózatok működtetését, bővítését. Mindez befolyásolja a gazdasági fejlődést, illetve a helyiek életét. 2016-2024 között mintegy ötezermilliárd forintot költ a kormányzat közúti és vasúti fejlesztésekre. Közútra 3200 milliárd forintot fordít, amiből 1800 milliárd hazai forrásból származik. 2019 rekordév a közúti közlekedés fejlesztésében, idén 566 milliárdból történnek hazai beruházások. Az ITM-nek hármas célja van: bekapcsolja a gyorsforgalmi hálózatba a jelenleg kétsávoson elérhető megyei városokat és a kiemelt gazdasági területeket, elvezetik az autópályákat az ország határig, illetve az ország bármely pontjáról 30 percen belül elérhető lesz egy négysávos útszakasz.

Nagy Róbert, a NIF vezérigazgatója beruházásaikról elmondta, a balatoni kerékpárút, illetve a balatoni bringakör kapcsán a Balaton keleti medencéjének településeit érintve Örvényes és Balatonakarattya között 43,5 kilométeren dolgoznak. Ebből Balatonakarattya és Aszófő között 11,2 kilométeren újultak és újulnak meg az önkormányzati utcák burkolatjavítással, aszfaltozással, adott szakaszok táblázása, festése mellett. 2020 tavaszán kezdődik Balatonfűzfő és Aszófő között további 4,6 kilométeres szakasz felújítása, és 2020 őszén kezdődik meg a Balatonkenesét és Balatonfűzfőt érintő, 4,2 kilométeres szakaszok építése is, ahol kerékpárutak elbontása után új, 3,3 méter széles kerékpárutakat építenek.

A vezérigazgató kiemelte, 2020 első negyedévben kezdődik a 8-as számú főút Veszprém déli elkerülőjének első üteme, ami a 72-es és a 73-as számú főutaknál, a litéri és a füredi csomópontok között történik. Eszerint 7,5 kilométeren a kiemelten balesetveszélyes, szintbeli csomópontok megszüntetésével új, külön szintű csomópontokat alakítanak ki. Az új budapesti és almádi csomópontok között pedig részben új nyomvonalon, részben a már meglévő kétszer egy és a kettő plusz egy forgalmi sávos szakaszokon, elválasztással kétszer kettő forgalmi sávot alakítanak ki 2020 végére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában