Évindító állófogadás a Megyeháza Szent István termében

2020.01.08. 07:00

Régiónknak nincsen párja Európában

Hagyományos évindító állófogadását a Veszprém Megyei Önkormányzat kedden tartotta a Megyeháza Szent István termében.

Juhász-Léhi István

20200107 Veszprém A Veszprém Megyei Önkormányzat évindító fogadása Navracsics Tibor és Polgárdy Imre Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

Fotó: Penovác Károly/Napló

Kockázatos dolog újévi köszöntőt mondani, január 7-én különösen az, mondta ünnepi beszédében Navracsics Tibor kormánybiztos. Ilyenkor még tartanak az újévi fogadalmak, mindenki úgy érzi, hogy idén tényleg más lesz az élet és maga is kicsit más lesz.

Egészségesebb, vékonyabb, izmosabb, boldogabb, és ilyenkor egy évindító beszéd elronthatja a szép álmokat. Úgy fogalmazott, hogy majd a böjt végére, húsvétra omlanak össze ezek az álmok, amikor az ember belátja, hogy vékonyabb, izmosabb és lehet, hogy boldogabb sem lesz, ám a hátralévő hónapokat át kell vészelni, hogy aztán karácsony után ismét fogadkozhasson. Szerinte ezért veszélyes ilyenkor az illúziókat szétrombolni. Mint mondta, az élet tele van traumákkal, olyan eseményekkel, amin lehet búslakodni, de mégsem így kell kezdeni az évet.

– Főleg azért, mert ha visszatekintünk a magyarság történelmére, láthatjuk, hogy minden történelmi trauma, minden katasztrófa és tragédia ellenére ez a nemzet megőrizte a nyelvét, megőrizte a nemzeti öntudatát, meg tudott maradni Európában. Sőt, jobb időszakaiban más nemzeteket is magába olvasztva irányító nemzet tudott lenni Közép-Európában – hangsúlyozta a megyeházi fogadáson tartott ünnepi beszédében Navracsics Tibor kormánybiztos. – Most, amikor január 7-én előre tekintünk a 2020-as évre és a következő évtizedre, akkor Veszprém megyében sem tehetünk más mércét saját magunk elé – mondta Navracsics Tibor.

Koccintás az új évre. Az előtérben Polgárdy Imre és Navracsics Tibor
Fotó: Penovác Károly/Napló

Kiemelte: mi tudjuk, hogy Magyarországon, és megkockáztatom, hogy a világon a legszerencsésebb emberek vagyunk. Egy olyan tájegységben születtünk, aminek nincsen párja Európában. A mi dolgunk az, hogy ezt a térséget belakjuk. Közösséggé varázsoljuk, együtt éljünk. Ne csak egyik napról a másikra, hanem úgy, hogy az utánunk következő nemzedékek is tudják használni és tovább tudják vinni.

Kijelentette, 2020-ban egy ilyen munka kezdődhet el, hiszen 2023 az évtized kiemelkedő éve lesz, és nem lehet kisebb a cél, mint az, hogy ezt a régiót Európa-szerte ismertté tegyék, ahová kíváncsi turisták, jóakaratú emberek örömmel jönnek majd. Ám ahhoz, hogy az eltelt 1000 évet megkoronázzuk, és Európa Kulturális Fővárosa ne csak 2023-ról szóljon, mindenkinek nagyon komolyan kell dolgoznia a maga területén. A politikának, a gazdaságnak, és a kulturális élet szereplőinek is.

Nem hiszem, hogy a mindent övező konszenzus előbbre vinne minket. Azonban figyelnünk kell arra, hogy ezek a viták ne szétszakítsanak minket, hanem erősítsék közösségeink szöveteit. Olyan vitákat kell folytatnunk, amelyek teljesítik a demokrácia hivatását, aminek lényege az az alapvető hit, mely szerint a racionális viták a közjó definiálására irányulnak és előreviszik a közösséget, mondta a kormánybiztos, aki hangsúlyozta: folytassunk vitákat, de őrizzük meg a kölcsönös jóakaratot, a kölcsönös jóhiszeműséget, és sose felejtsük el, hogy csak együtt tudunk boldogulni.

Pohárköszöntőjében a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Polgárdy Imre azt kívánta, hogy az elmúlt években tapasztalt együttműködés jellemezze a térségben a következő időszakot is.

Az újévköszöntő fogadáson a Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamara Zenekar működött közre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában