kemény munka, kitartás és józan ész

2020.01.25. 15:00

Túl vannak egy sikeres éven, de sok még a feladat Sümegen

Végh László polgármester visszatekintve a 2019-es esztendőre úgy gondolja, hogy azzal sikeres évet tudhat maga mögött a város. Rengeteg munka jellemezte az óévet, és még sok minden áll a település előtt.

Tóth B. Zsuzsa

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A polgármester úgy fogalmazott, ha valamibe belevágunk és eredményeket akarunk elérni, akkor kemény munkára, kitartásra és józan észre van szükségünk.

– Városunk közbiztonsági helyzete évek óta stabil, köszönet érte a Sümegi Rendőrkapitányság és a polgárőrség állományának. Minden intézményünk biztonságosan működik, kiszámíthatóan áll a lakosság szolgálatában. Iskoláinknak az állam a fenntartója, mégis a mi intézményeink maradnak, és számíthatnak ránk. Amint önkormányzatunkra a rászoruló családok is. Az elmúlt ciklusban uniós forrásokból több mint hárommilliárd forint támogatáshoz jutott Sümeg. Ennek köszönhetően több olyan fejlesztéssel gyarapodtunk, melyet már birtokukba vehettünk. A Kompanik Zsófia Óvoda és Bölcsőde épülete külsőleg és belülről is megújult, a gyerekek korszerű intézménybe járhatnak. A cél a kisgyermekek ellátásában nyújtott szolgáltatások minőségi fejlesztése, az óvodai bölcsődei ellátáshoz való hozzáférés minőségi javítása volt. Az óvoda területén készül az új bölcsőde épülete. A Vásári forgatag pályázatunkon megvalósult a piactér rekonstrukciója. Teljesen megújult a fedett árusító tér, a vizesblokk, a tér világítása és új térkő burkolatot építettünk ki. A Belügyminisztérium támogatásával megtörtént a Kövesdomb utca aszfaltozása, bízom benne, hogy az útfelújítással jelentősen tudtunk az ott lakók életkörülményein javítani – mondta a polgármester. Hozzátette, hogy mivel minden ember alapvető elvárása a munka, annak megbecsülése és hogy a munkája által családja számára biztonságot tudjon teremteni, ezért a Fejlesztés az Ipari Parkban pályázat keretében átadták az inkubátorházat a hozzá kapcsolódó csarnoképülettel, kiszolgálólétesítményekkel. A közel 600 négyzetméter összterületű inkubátorházban irodákat, tárgyalókat, szociális helyiségeket, konferenciatermet és az üzemeltetéshez szükséges helyiségeket alakítottak ki, kedvező körülményeket biztosítva ahhoz, hogy új befektetőket, vállalkozókat vonzzanak, megvalósuljon a munkahelyteremtő fejlesztés.

Sümeg polgármestere szerint a város erős és a jövőben is az maradhat a polgárok együttműködésével Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Ugrásszerű a közlekedési fejlődés. Az Árpád és a Petőfi utcában elkészült a csapadékvíz-elvezetés, megkezdődött az árkok lefedése, parkolók kialakítása, és ezzel együtt a körforgalom létrehozása. Létrejött az új egészségügyi városnegyed, mely az önkormányzat kiemelt terve volt, hiszen a Járóbeteg Szakellátó Központ és az orvosi ügyelet már ott működött.

– Az egészségügyben a 180 millió forintos eszközfejlesztésnek köszönhetően a legmodernebb készülékekkel gyógyítanak. Ennyire jól felszerelt komplexum a vidéki városok között nagyon ritka. Hagyományos fesztiváljaink mind nagy sikert arattak, adventi forgatagunk minden évben egyre több jótékonykodni vágyó látogatót mozgat meg. Az idegenforgalomban sokat jelent a Püspöki palota felújításának befejezése, melyhez a belváros képét kell javítanunk. A vallási turizmus további fejlesztése szintén szívügyem, ehhez sokat tettünk tavaly is a Fájdalmas Szűzanya Emlékévvel. Fontos része városunknak a civil társadalom, a civil szervezetekkel való együttműködés, amely jól működik. Ezután szintén számítunk egyesületeinkre, amelyek nélkül egyik rendezvényünk sem lenne ilyen sikeres. Hiszem, hogy Sümeg egy erős város és a jövőben polgárainkkal együttműködve mindent megteszünk azért, hogy az is maradjon – szögezte le a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában