Évről évre növekszik a város önkormányzatának bevétele

2020.02.12. 07:00

A helyi gazdasági élet prominens szereplőit köszöntötték Pápán

A 2019-es év folyamán a Yanfeng Kft. fizette be Pápán a legtöbb helyi adót, megelőzve az ezen a téren második (és ugyancsak autóipari tevékenységet folytató) Hirtenberger Bt.-t, valamint a harmadik Pápai Hús Kft.-t.

Polgár Tibor

Fotó: Pápa önkormányzata

A város legnagyobb adófizetői oklevelet, valamint emlékérmet vehettek át Kovács Zoltán országgyűlési képviselőtől és Áldozó Tamás polgármestertől a gazdasági társaságok, vállalkozók hagyományos év eleji fogadásán a városházán. Az eseményen átadták a Pápai Foglalkoztatási Paktum által második alkalommal kiírt helyi vállalkozói pályázat díjait is. A felhívásra beérkezett pályázatok alapján a Yanfeng Kft. „Az év társadalom iránt elkötelezett vállalkozása”, míg a Gallus Kft. „Az év esélyegyenlőség iránt elkötelezett vállalkozása” címet nyerte el.

Kovács Zoltán köszöntőjében visszatekintve felidézte, 1997-ben polgármesterként ő kezdeményezte a város legnagyobb vállalkozásai számára szervezett önkormányzati fogadás létrehozását. A kormánypárti politikus a papa-ma.hu tájékoztatása szerint kifejtette: 2019-es adóteljesítménye alapján Veszprém megye a tizedik helyen áll a vidéki megyék között. A 2010-es közel 12 százalékos országos munkanélküliségi rátával szemben ma ez a mutató 3,3 százalékon áll, Veszprém megyében pedig mindössze 1,1 százalék az álláskeresők aránya. Az országgyűlési képviselő hozzátette, a megye jelenleg is munkaerőhiánnyal küzd, ami komoly problémát jelent a vállalkozások számára. Az ipari termelés több mint felét a járműipar adja Veszprém megyében, ez erős külpiaci kitettséggel jár, ezért is kívánja erősíteni a kormányzat a kis- és középvállalkozásokat, valamint a kutatás-fejlesztési tevékenységeket. Kovács Zoltán megemlítette, Pápán a helyi iparűzési adóból származó bevétel csaknem megduplázódott az elmúlt tíz évben, ami azt jelenti, hogy a vállalkozások jelentős mértékben hozzájárulnak a város működéséhez, fejlődéséhez.

Kovács Zoltán (jobbra) gratulál Vallyon Józsefnek, a Yanfeng Kft. gyárigazgatójának. Hátul Áldozó Tamás
Fotó: Pápa önkormányzata

Áldozó Tamás előadásában úgy fogalmazott, a statisztikai adatok alapján Pápa az ország szerencsésebb sorsú, tehetősebb részéhez tartozik, hiszen a város iparűzésiadó-bevételei nőnek, tehát a helyi gazdaságban van dinamizmus. Mindez 2017-ről 2018-ra 200 millió forint, 2018-ról 2019-re pedig 190 millió forint bevételnövekedést jelentett a pápai önkormányzat számára, miközben mostanra a helyi iparűzési adó megközelítette a kétmilliárd forintot, és várakozásaik szerint 2020-ban már túllépik ezt az összeget. Összehasonlításként megemlítette, hogy 2011-ben a város kasszájába befolyt iparűzési adó nem érte el az egymilliárd forintot. A polgármester megjegyezte, a város nagyságrendileg az iparűzésiadó-bevétellel megegyező összeget költ évente az intézményei és az önkormányzati szolgáltatások működtetésére.

– Továbbra is igaz a pápai munkaerőpiacra, hogy keresleti piac van és nem kínálati. Emellett továbbra is az országos átlag fölötti a pápai egy főre jutó, illetve egy háztartásra jutó vásárlóerő. Ezzel a megyei jogú városok felét megelőzzük – hangsúlyozta Áldozó Tamás. Hozzáfűzte: a pápai önkormányzat és a helyi háztartások bevételeinek évek óta tartó növekedése mellett folyamatosan nő a vendégéjszakák száma is. Utóbbi 2019-ben meghaladta a 99 ezret. Előretekintve elmondta, 2020-ban és 2021-ben 6–8 milliárd forint értékű fejlesztést kell megvalósítani Pápán.

A vállalkozói fogadásnak Navracsics Tibor, az Európa kulturális fővárosa program koordinálásáért felelős kormánybiztos volt a díszvendége. Mint ismert, 2023-ban Veszprém lesz Európa kulturális fővárosa, ebből pedig a kormánybiztos szerint a bakony–balatoni régió, valamint Pápa is sokat profitálhat. Navracsics Tibor emellett ki- emelte: Pápa meghatározó kapocs lehet Veszprém és Győr között.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában