Folyamatos kapcsolat

2020.02.18. 07:00

A munkaerőpiaci reformprogram a reggeli fókuszában

A kormányhivatal úgy tud ebben részt venni – erősítve a hivatal szolgáltató jellegét – , hogy az egyes munkaerő igényekre reagálva előszűrést végez az álláskeresők között, mondta Takács Szabolcs kormánymegbízott, a Veszprém Megyei Kormányhivatal által szervezett hétfői Nagyvállalati Reggeli rendezvény előtti sajtótájékoztatón.

Juhász-Léhi István

Résztvevők a Nagyvállalati Reggeli elnevezésű rendezvényen. Megyénkben kedvezőek a munkaerőpiaci mutatók

Fotó: Penovác Károly/Napló

Takács Szabolcs hangsúlyozta: a kormányhivatal munkatársai folyamatosan kapcsolatban vannak a nagyvállalatok képviselőivel csakúgy, mint a kis- és középvállalkozásokkal, de minden olyan lehetőséget megragadnak, amely közelebb hozza egymáshoz a munkáltatót és a munkavállalót. Egyfajta híd szerepet tud betölteni a kormányhivatal, tette hozzá.

Nem vagyunk könnyű helyzetben, mert Veszprém megyében az országosnál jóval kedvezőbb mutatókkal bírunk. Tartósan másfél százalék alatti a munkanélküliségi ráta, az álláskeresők száma folyamatosan 6500 alatt áll, kilenc járásban ezer fő alatti, egy járásban pedig 500 fő alatti az álláskeresők száma, jelentette ki Takács Szabolcs.

Hágen Tímea Katalin, a Pénzügyminisztérium Foglalkoztatási Szolgálatának főosztályvezetője azzal kezdte, hogy 2013 óta folyamatosan emelkedik a magyar gazdaság teljesítménye, amivel párhuzamosan a foglalkoztatottak száma is növekszik. A legfrissebb adatok szerint négymillió 520 ezer foglalkoztatott van Magyarországon, amellyel a foglalkoztatási ráta elérte a 75 százalékot. Az Európa Unióval szemben hazánkban négyszeres a gazdasági növekedés, amihez sokat tett az általuk 2018-ban indított program. Ez az emelkedés minden korcsoportban kimutatható, ám mégis van egy réteg, amit meg kell célozni, el kell érni és motiválni kell arra, hogy dolgozzanak, mondta.

Résztvevők a Nagyvállalati Reggeli elnevezésű rendezvényen. Megyénkben kedvezőek a munkaerőpiaci mutatók
Fotó: Penovác Károly/Napló

Karakó László, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója elmondta: január elsejétől a foglalkoztatási politika, illetve a munkaerőpiaci tevékenység a Pénzügyminisztériumtől átkerült az Innovációs és Technológiai miniszterhez. Emlékeztetett rá, hogy a programot 2018-ban indították el Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében, azóta folyamatosan terjesztették ki és amelynek utolsó hullámában vannak jelenleg. Hozzátette, hogy a program március 31-én zárul, ami után úgynevezett fenntartási fázisban működhet tovább, amelyben már csak kontrollálják a szakemberek munkáját. Az OFA egyébként 34 programon dolgozik, és jelentősebb változtatás lesz a felnőttképzési program reformja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában