Közösségi disznóvágás a tradíciók jegyében

2020.02.11. 07:00

Utolsó napjára virradt a tósoki koca

Immáron kilencedik éve már, hogy a Tósokberéndért Egyesület közösségi disznóvágást tart a településen. Ezúttal a másfél mázsás 9. Dezső adta a vérét a hagyományos gasztronómiai esemény sikeres megvalósítása érdekében.

Borsos Renáta

Fotó: Györkös József

A rendezvény felelőse, Csendes Róbert 30-40 ember munkáját összehangolva szervezte mind az előkészületi, mind lebonyolítási munkálatokat. A különböző munkafázisokat és a böllérek – Palotai Ferenc és Tóth József – feladatait Dorner László alpolgármester is végigkísérte. A tradicionális disznóvágást a kora reggeli órákra időzítették, hiszen többórás feladat várt a hozzáértő férfi- és szorgos asszonykezekre egyaránt. A kóstoló alkalmával dinsztelt májból és vesevelőből is jutott bőven. Huszonkét kiló húsból kolbászt, hat kilogramm rizs hozzáadásával pedig véres hurkát készítettek, illetve lesózták a füstölésre váró sonkát és szalonnát. Kisütöttek húsz liter zsírt, mely az év során elegendő lesz az egyesület vendéglátással egybekötött rendezvényein.

A disznó feldolgozása sok szakavatott férfikezet kíván
Fotó: Györkös József

A kifogástalan, precíz munkavégzés alaphangulatát a muzsikaszó is segítette, Csorba Tamás és Angermayer Tibor egyesületi tagok harmonikaszóval erősítettek rá a nap sikerére. A programot kulturális műsor színesítette, Tahin Ildikó táncpedagógus koreográ­fiájával a Garaboly néptáncegyüttes lépett fel. A sokszínű eseményt jelenlétével megtisztelte a beréndi iskola igazgatója, Rieder András, aki fontosnak tartja, hogy a táncosok részt vegyenek az egyesület közösségi rendezvényein, hiszen fiatalok és idősebbek ezen alkalmakkor közelebb kerülhetnek egymáshoz. Ilyenkor jobban belelátnak egymás életébe, mindennapjaikba. Egy vacsorával kísért kötetlen beszélgetés mindig jó alkalom a kikapcsolódásra, az örömteli közösségi együttlétre. Nem történt ez Tósokon sem másként. Az estét disznótoros vacsora és beszélgetés zárta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában