Ha nincs konkrét jövőterv, több mindent ki kell próbálni

2020.02.07. 17:30

Fiatalok előtt a jövő: pályaorientációs nap volt a pápai Refiben

A felsőoktatás széles spektrumával, valamint a munkaerőpiac lehetőségeivel ismerkedhettek meg a református gimnázium diákjai.

Laskovics Márió

Fotó: Laskovics Márió/Napló

Pályaorientációs napot tartottak csütörtökön a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziumában (Refi). Mayerné Pátkai Tünde igazgató-helyettestől megtudtuk, igyekeztek minél szélesebb spektrumot bemutatni a törvényi előírások okán kötelező, az intézmény történetében harmadik alkalommal megvalósult szakmai napon. Mint mondta, gimnáziumként elsődleges feladat a felsőoktatás felé való irányítás, azonban mivel akadnak olyan diákok, akik elsőre nem kerülnek be egyetemre, főiskolára, ezért fontosnak tartották, hogy a munkaerőpiac lehetőségeiről a Pápai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának munkatársa is beszámoljon. Így a vállalkozások indításáról, az albérlet-támogatásokról hallhattak a diákok. Továbbá tájékoztatót tartottak egyetemek képviselői, öregdiákok, valamint a honvédség.

– Az öregdiákjainkkal való találkozás mindig élmény, hisz egyfajta megerősítés a tanári munkánkat illetően. Azt látjuk, hogy jól megállják a helyüket. Volt köztük régész, védőnő, illetve agrár-, műszaki, gyógypedagógiai területen tanuló egyetemista. Ezúttal is hasznos tanácsokkal szolgáltak diákjaink számára, akik a legtöbb előadást az iskolában hallgathatták meg, de voltak csoportok, melyek külső helyszínekre: a bázisreptérre, a püspöki hivatalba, a teológiai akadémiára és a helyi tévébe látogattak – tette hozzá az igazgató-helyettes.

Az öregdiákok mellett egyetemek képviselői, és a honvédség tartott tájékoztatót a diákoknak
Fotó: Laskovics Márió/Napló

Pátkai Ádám, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze 2012-ben érettségizett a Refiben, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem diplomázott, jelenlegi a doktori képzést végzi. Mint mondta, a Refiben tanulta meg a történelem szeretetét. Jó tanácsként úgy fogalmazott, ha nincs konkrét elképzelés a jövőre nézve, akkor több mindent ki kell próbálni. Mindenkinek magának kell megjárnia a maga útját.

Szilágyiné Kósa Anikó, a Károli Gáspár Református Egyetem docense (jobbra) és Borsiné Tóth Cseperke lelkipásztor a Pápai Református Teológiai Akadémiától egyaránt a képzésekről informálták a diákokat
Fotó: Laskovics Márió/Napló

A Pápai Református Teológiai Akadémia képzéseiről Borsiné Tóth Cseperke lelkipásztor beszélt. Mint mondta, sok esetben az érdeklődők diákok egyháztagok, vagy van élő Istenkapcsolatuk, de megijednek. Az ő szerepük az elhívást érzők bátorítása.

Domonkos Anna, Boda Sára és Böröczky Borbála öregdiákok a védőnői szolgálatról, illetve egyetemi tapasztalataikról beszéltek
Fotó: Laskovics Márió/Napló

Szilágyiné Kósa Anikó, a Károli Gáspár Református Egyetem docense szintén tartott előadást. Megtudtuk tőle, hogy az idei tanévtől külön ösztöndíj várja azon református felekezethez tartozó konfirmált hallgatókat, akik első helyen jelölték meg a Károlit.

Pátkai Ádám, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze munkájáról, továbbtanulásáról tartott előadást
Fotó: Laskovics Márió/Napló

Fábián Gyöngyi, a veszprémi Pannon Egyetem docense a Modern filológiai és társadalomtudományi kar új szakjai közül a Közösségszervezésről számolt be részletesen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában