Összefogással készülnek a maszkok Tapolcán és Zalahalápon

Az elmúlt hetekben egyre többen kezdtek szájmaszkokat varrni, sokan nemcsak maguk vagy a családjuk részére, hanem önzetlenül mindenkinek, akinek szüksége van rá.

Tóth B. Zsuzsa

Nyári Piroska méhész ruha alapanyagát használja fel a maszkok varrásához. Háttérben a párja, Nyári József és alkalmazottjuk, Gicziné Szőke Gyöngyi

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A tapolcai Nyári Piroska eddig méhész munkaruhákat varrt vállalkozásában, három hete azonban segítőivel átállt a maszkok készítésére. Azt mondta, a méhész öltözék tiszta pamut, erős, közepesen vastag, de szellőző vászna kiválóan megfelel erre a célra is.

– A város polgármesterénél, Dobó Zoltánnál jelentkeztem, hogy szívesen varrnék maszkot a helyi kórháznak. Csakhogy közben a veszprémi kórháznak sürgősebben kellett, így az első száz darab oda került. Amióta a közösségi oldalra kiírtam, hogy maszkot varrok, rengetegen kérik. Egy videót is készítettem arról, hogy miként varrható meg. Kiderült, hogy az alapján olyanok is varrnak, akik saját bevallásuk szerint korábban egy gombot sem tudtak felvarrni. A párommal együtt szabjuk a különféle méretű gyermek- és felnőttmaszkokat, amelyeket magam varrok immár három hete. Fogalmam sincs, hogy azóta mennyi készült el, több száz darab biztosan, hiszen éjjel-nappal ezeket varrom – mondja Piroska, aki a helyi nőklub részére is ad kiszabott maszkokat. A tapolcai Városszépítő Egyesület Nőklubja elnöke, Varga Károlyné koordinálja a Piroskáék által kiszabott és aztán elkészült maszkok elosztását.

Nyári Piroska méhész ruha alapanyagát használja fel a maszkok varrásához. Háttérben a párja, Nyári József és alkalmazottjuk, Gicziné Szőke Gyöngyi Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Mint megtudtuk, a nőklub tagjai is kiveszik részüket a varrásból, és csatlakoztak hozzájuk a város más civil csoportjainak tagjai. – Az anyag beszerzésében segített Dobó Zoltán polgármester, és Szabó Tímea is ajánlott fel erős szövésű pamutvásznat. Zömében a házi karanténban levő 65 év felettiek varrnak, többnyire géppel, de néhányan kézzel. Egy hét alatt hat-hét kéz alól több mint hatszáz szájmaszk került ki. Azokat a szociális ellátásban, a városüzemeltetésben, közétkeztetésben, plébániákon, háziorvosi rendelőkben, kórházban, ABC-k-ben, helyi járatokon, idősotthonokban dolgozók kapták, de juttattunk a polgárőröknek, utcaseprőknek, a Baptista Szeretetszolgálat, a könyvtár dolgozóinak és az önkénteseknek is. A varrónők egyikének férje, Giczi Béla vállalta fel az anyag és a kész maszkok szállítását – mondta Varga Károlyné.

A zalahalápi asszonyok ugyancsak összefogtak és elkezdték gyártani a maszkokat szabadidejükben, munka után, délutánonként és esténként. Patusné Bartalos Nikoletta ötletgazda jelezte a polgármester felé, hogy szívesen varrna maszkokat, ezzel támogatva a falut.

Zalahalápon Patusné Bartalos Nikoletta az elmúlt napokban kezdte készíteni a képen látható szájmaszkokat Fotó: kultúrház

– Bedő Lajos örült a kezdeményezésnek, felhívtuk a lakosság figyelmét, hogy bárki csatlakozhat. Most kilencen szabjuk, varrjuk a maszkokat, de mindannyian dolgozunk napközben, így csak munka után, délután és este van rá időnk. Ellátjuk a bolt, a posta, az egészségügy, az önkormányzat, az óvodai konyha dolgozóit, és a hetven év feletti idősek kapnak első körben a maszkokból, később a fiatalabbak is, és az lenne jó, ha minden családnak jutna legalább egy darab – mondja Niki, aki hobbivarrónőként régóta használja a varrógépet. Négy nap alatt kétszáz maszkot varrt. A zalahalápi asszonyok összesen közel ötszázat készítettek, az elkészült maszkokat a polgármester osztja szét. A maszkokhoz szükséges anyag beszerzésében a tapolcai Profi Padló-üzlet is segített, azonban gondot okoz, hogy a pertligumi mostanra elfogyott, az üzletek pedig zárva tartanak, nehéz a beszerzés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában